Sporthírek

Sport - Magyar fölény Bangkokban

Sport - Magyar fölény Bangkokban
A nemrég részleges bokaszalag-szakadást szenvedett Decsi Tamás nyerte a férfi kardozók bangkoki Világkupa-versenyét, az első nyolcban négy magyar volt.
„A cél a pekingi egyéni pozíciók javítása volt, hiszen a világranglistás helyezések alapján készítik majd el a pekingi kiemelést. Bár a mezőny nem volt a legerősebb, a fiúk teljesítménye előtt le a kalappal, hiszen háziversenyt csináltak a Vk-viadalból. Ráadásul három hetes kemény munka után, pihenő nélkül álltak rajthoz a versenyen. Nemsokára következnek a csapat Világkupa-viadalok, ott a feladat a világranglista első kettőjében maradni, mert így a pekingi negyeddöntőben nem kell igazán nehéz ellenféllel kezdeni. Ha sikerülne a bravúr, és Franciaországot megelőzve a az elsők lennénk, akkor Egyiptom, ha másodiknak lennénk kiemelve, akkor pedig a kellemetlenül vívó amerikaiak lennének az első ellenfeleink az olimpián” – nyilatkozta Nébald György szövetségi kapitány.