Sporthírek

Sport - Meccs a bíróságon

Sport - Meccs a bíróságon
A hét második fele ismét nem a futballról szólt a Fehérvár FC életében – a klub jogi képviselői a bíróság épületében „meccseltek” a korábbi kistulajdonosokkal.
A Fejér Megyei Bíróság elutasította az alperes Fehérvár FC Kft. kérelmét, hogy szüntesse meg a Terszol Kft. által indított pert.
A Fehérvár FC Kft. korábban elfogultsági kifogást jelentett be a Fejér Megyei Bíróság ellen, ám ezt a Fővárosi Ítélőtábla elutasította, s visszautalta az ügyet a megyei bírósághoz. A felperes Terszol Kft. a Fehérvár FC Kft. 2007. december 7-én, december 12-én és december 17-én megtartott, egyes tag-gyűlési határozatainak a hatályon kívül helyezését indítványozta. Így azokat, amelyekben többek között a kft. licenceljárásához kapcsolódó dokumentumai tagok általi megismeréséhez, azokról történő másolatok készítésére, és Gál László Róbert akkori ügyvezető az MLSZ 2007-2008. évi licencvisszavonása elleni fellebbezésben való közreműködésére vonatkoznak, illetve azokra, amelyekkel Gál László Róbert ügyvezető visszahívásra, Bozai István ügyvezető pedig megválasztásra került. A Terszol Kft. a taggyűlések határozatlanképtelenségére hivatkozik, mert szerinte sem a Fetév-Szer Kft., sem Fetév-Invest Kft. nem szerzett tulajdonjogot a Fehérvár FC Kft.-ben, így szavazati jog sem illette meg; a taggyűléseken a Fetév-Invest képviseletében eljárók az írásbeli meghatalmazásukat nem adták át Gál Lászlónak, illetve a levezető elnöknek és a taggyűlések nem megfelelő időközzel kerültek összehívásra.
A felperes keresetének a bíróság korábban helyt adott, a határozatok végrehajtását felfüggesztette.
A Fehérvár FC Kft. álláspontja szerint a kereset elutasításának van helye, mivel a Terszol Kft. tagsági jogviszonya már 2006. február elsején, a 2005. évi (összesen 8 millió 690 ezer forintnyi) pótbefizetés elmulasztása miatt, a törvény erejénél fogva megszűnt (erről a cégbíróságot értesítették), így a felperes nem jogosult a kereset megindítására. Emellett a megtámadott határozatokat a kft. taggyűlése már 2008. január 24-én hatályon kívül helyezte, így a kereset okafogyottá vált. A taggyűlések minden esetben határozatképesek voltak, a Fetév-Invest Kft. rendelkezett szavazati joggal, képviselői birtokolták a meghatalmazást.
Elhangzott: a felperes rosszhiszeműen járt el, a decemberi taggyűléseken még nem, csak azt követően élt kifogással, a Fehérvár FC jogi képviselői szerint az indokolatlan keresetek és perek ellehetetlenítik a klub munkáját. A bíró a per megszüntetését elutasította, június 12-ére újabb tárgyalást tűzött ki. Fellebbezésnek nincs helye.