Sport - Még több pekingi jegy Európának
A nagy érdeklődés miatt az Európai Olimpiai Bizottságok kérésének helyt adva a pekingi szervezők további kétszázezer belépő megvásárlását teszik lehetővé. A belépők elosztása az egyes nemzeti olimpiai bizottságok között rövidesen megtörténik.
Az olimpikonok internetes naplója kizárólag személyes jellegű lehet. tudósításokat, a versenyekről mozgó, vagy álló képeket nem közölhetnek és a napló kereskedelmi célokat sem szolgálhat.
Az Olimpiai Charta előírásainak megfelelően a versenyzők az olimpiai játékok idején politikai természetű nyilatkozatokat nem tehetnek, s ruházatukat illetően is – gondolva az esetleges reklámokra –, szigorúan be kell tartani a Charta előírásait.
Mindez nem csak a résztvevőkre, az olimpikonokra, hanem a faluban lakó ”A”- akkreditálással rendelkező hivatalos kísérőkre, szakvezetőkre is vonatkozik. Az előírások betartását szigorúan ellenőrzik, és az előírások megsértőivel szemben fellépést terveznek.