Sport-Mégsem állítanak emléket Fehér Miklósnak

Fehér Miklós édesapja szerint azonban kegyeletsértő módon viselkedik a vezetőség
Bár az ETO vezetősége úgy érezte, a játékos ezer szállal kötődött korábbi csapatához, el kell fogadniuk a család kérését. Eredetileg a pünkösdi emléktornán avatták volna a szobrot, amelynek elkészítésére január 26-án kérték fel Kigl Sándorral, aki, bár nem kapta meg a nyolc napon belülre ígért előleget, saját bevallása szerint a szerződésnek eleget téve elkészítette az életnagyságú viaszmodellt február utolsó napjára. Klement Tibor, a klub vezetője ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy erről csak március harmadikán szereztek tudomást, a szerződét így felbontották, és más művészekkel kezdtek tárgyalni – ebbe azonban a család nem egyezett bele. „Nem kívánunk a gyászoló család akarata ellen menni, ezért nem állítunk Fehér Miklósnak, a Benfica és az ETO korábbi játékosának emlékszobrot.” Fehér Miklós édesapja szerint azonban kegyeletsértő módon viselkedik a vezetőség, és emiatt a továbbiakban nem kívánnak kapcsolatot ápolni az egyesülettel. A csalódott művész felajánlotta ajándékba művét a családnak, és jogi lépéseket is fontolgat a klub ellen.
Szieben Rita SLM