Sport - Mindenki másban keresi a hibát
Szinte sírva beszélt Németh András szövetségi kapitány az Angola elleni történelmi vereség után (36-37 a hetedik helyért rendezett vasárnap hajnali helyosztón). A szakvezető úgy látja, elemeire hullott a társulata.
- Sok minden alakult úgy a csapat életében az utóbbi időszakban, ami ide vezetett. Nyár óta érzem, hogy fokozatosan esik szét a közösség, s nem tudtam mit csinálni. Itt a világbajnokságon is egymást érték a belső villongások. Valamennyi játékosom úgy érzi, hogy ő megcsinálta azt, ami elvárható, ám a másik nem... Kivétel nélkül mindenkire gondolok, amikor ezt mondom, mind a tizenhat ember így látja helyzetét. S amikor azt kérem, hogy üljön le a másikkal, arra azt a választ kapom, hogy nem, mert a másik sem beszél ővele... Kijövünk meccset nézni, közösen felkészülni a feladatokra, s két játékosom is ott ölelkezik a barátjával a lelátón, mintha könnyed kiránduláson lenne, nem pedig világbajnokságon, ahol feladatai vannak, munkát végez. Nagyon össze kell szednünk magunkat lelkileg, hiszen a pekingi szereplés lehetősége nem úszott el a világbajnoki nyolcadik hely ellenére sem, olimpiai előselejtezőt fogunk rövidesen játszani.
A szakmai elemzést röviden úgy summázta a kapitány, hogy a védekezés gyalázatos volt, s ezúttal (a hajrában bemutatott néhány bravúrja ellenére) Pálinger Kati sem tudott annyit hozzátenni a meccshez, mint a korábbi találkozókon, ezért a meglepő, de megérdemelt vereség Angolától.
sportforum.hu
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Mindenki másban keresi a hibát
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu