Sport - Motorsport - Makai György az amerikai Nascar bajnokságban
Sport - Motorsport - Talmácsi és Baumgartner sikerei után újabb magyar csillag a motorsport egén. Múlt vasárnap került megrendezésre Las Vegasban a Nascar Truck-sorozat Qwik Liner 350-es futama, ahol a Green Light Racing is jelen volt.
A vegasi versenyre Magyarországról kiutazott Makai György magyar menedzsere Szeghalmi László, aki a legális gyorsulási versenyek magyarországi megalapítója. A magyar különítmény közösen nézte végig a viadalt. Szeghalmi emellett tárgyalt Bobby Dotter-rel, az istálló egyik tulajdonosával a hódmezővásárhelyi pilóta 2009-es lehetőségeivel kapcsolatban.
Több mint jó hír, a csapat és a menedzsment is úgy tervezi, hogy Makai György egy teljes szezont fog végigversenyezni és felváltva indul majd az ASA LM-kategóriában, és a Craftsman Truck-versenyeken.
Visszatérve a Las Vegas-i futamra, a Green Light Racing végül a középmezőnyben végzett, nagyon nehéz körülmények között, hiszen egy nap alatt ment le a verseny teljes programja. Az "erőltetett menet" a reggeli edzésekkel kezdődött, délután a kétkörös időmérőt, helyi idő szerint este hétkor pedig a futamot rendezték.
A csapat a verseny után rögtön visszaindult észak-karolinai központjába, Mooresville-be. Míg Szeghalmi László a rövid, mindössze háromnapos látogatását követően Magyarországra repült, Makai György pár napig Las Vegas-ban marad. A városban amerikai menedzsere biztosítja neki a profi hátteret, a kifogástalan edzéslehetőséget.
"Nagyon nagy élmény volt számomra a futam, most voltam életemben először éjszakai versenyen. Innentől kezdve még három napig készülök fizikálisan, miközben természetesen az angoltudásomat is csiszolgatom. Aztán elutazom Floridába és jöhet a verseny."
Makai elmondta, hogy reményei szerint a Hungaroringen az Október 23-ai EVO Neo Gyorsulási versenyen a magyar közönséggel is találkozhat.
A magyar autóversenyző szerdán repül Daytona Beachre, ahol szeptember 27-én, pénteken áll rajthoz a New Smyrna Beach-i ASA LM versenyen.
gyorsulas.hu - MCONET
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Motorsport - Makai György az amerikai Nascar bajnokságban
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: http://www.mconet.biz/; http://www.mconet.hu/