Sport-Olimpiai egyeztetés: Derülátó birkózók

Az egyeztető megbeszélésen (balról): Molnár Zoltán, Gáspár Tamás, Maróthy István és Struhács György
Mint ahogyan Gáspár Tamás főtitkár fogalmazott, a birkózás a derülátók sportja! A derűlátásukat azonban jelen esetben nem légvárakra, hanem valóban nagy gonddal kidolgozott, és következetesen végrehajtott terveken alapul. Így a húsz oldalas felkészülési tervből kitűnik, hogy mondjuk a kötöttfogásúak március 17. és 22. között Tatán edzőtáboroznak, külföldi edzőpartnerek segítségével. Az erős emberek egyébként az olimpiai felkészülés idején, 116 napot töltenek az edzőtáborban, ahol, Orbán István igazgató és munkatársai igyekeznek a lehető legjobb feltételeket biztositani, igényeiket kielégiteni. Mindezért Maróthy István az egyeztetésen résztvett igazgatónak ismételten köszönetet is mondott. A felkészülés november elején kezdődött. A hangsúlyt elsősorban az erőfejlesztésre, a fizikai állapot javítására helyezték. Ennek eredményeként az elvégzett mérések szerint – amint Struhács György, a kötöttfogásúak edzője elmondta, - a versenyzők erőállapota mintegy húsz százalékos fejlődést mutat, az elmúlt évhez képest. Így Módos Péter (55 kg) junior Európa-bajnok 105, Lőrincz Tamás (66) tavalyi Európa-bajnok pedig 115 kilót vesz fel a melléhez. A betegségek sérülések eddig szerencsére elkerülték a birkózókat. A bordatörést szenvedett Fodor Zoltán (84) kényszerült pihenőre. A szabadfogású Kiss Ferenc (96) pedig porcleválást szenvedett a kubai edzőtáborban.Repülővel szállították haza, Berkes István főigazgató főorvos azonnal el is végezte a szükséges műtétet. Maróthy István szakágvezető a megbeszélésen is köszönetet mondott a gyors segítségért, és egyben a főigazgató gondját megismételve kérdezte, mi történt volna, ha a Sportkórház számára engedélyezett keret már betelt, akkor ki térítette volna meg a műtét költségeit? Erre a kérdésre a szakállamtitkárság képviselője elhárította a választ, mondván, az egészségügyi minisztériumban kellene érdeklődni. Kivizsgálás Igaly Diana "esetében" A február végén már versenyek következnek. Szombathelyen rendezik a kötöttfogású csapat világbajnokságot, majd utána kupaviadal, és a magyar bajnokság kerül sorra . Az itt elért eredmények alapján jelölik ki a tamperei Európa-bajnokság résztvevőit, valamint a kvalifikációs verseny indulóit. A sportegészségügyi ellátás szervezetten működik. Kator Miklós keretorvos egy alkalommal már általános szűrővizsgálatra rendelte a válogatottakat. A pontos időre berendelt versenyzők és a sportorvosi engedélyre jelentkezők azonban jelenleg rendkívüli túlzsúfoltságot okoznak a Sportkórházban, amin sürgősen változtatni kellene. De az a gond is ismételten napirendre került, hogy az olyan, egyes esetekben fogyasztást igénylő sportágakban, mint a birkózás, a doppingellenőrző vizsgálatokat nagyobb körültekintéssel kellene elvégezni. Az egyes esetekben nyolc-tíz kilót fogyasztó versenyzőtől ugyanis lehetetlen vizeletmintát kérni. Ennek csak folyadékfogyasztással tehetne eleget, az viszont tönkretenné felkészülését. A megbeszélésen Igaly Diana esete is szóba került. Az olimpiai bajnoknőt a közelmúltban a lőtéren rendelték ellenőrzésre. Az ellenőrzés azonban az elhangzottak szerint nem megfelelő körülmények között történt, így Molnár Zoltán a csapat vezetője az egyeztető megbeszélésen felkérte Lukács Zsuzsát, a szakállamtitkárság főosztályvezetőjét, az eset mielőbbi kivizsgálására. Elégedettség és panasz

Balról: Struhács György , a kötöttfogásuk edzője, Vatai László, a női válogatott edzője, dr. Kator Miklós keretorvos, dr. Barna Tibor, a TF tanszékvezetője és a FigyelőNet Hirszolgálat munkatársa
Gáspár Tamás elégedetten magyarázta, hogy a kormányfő által ígért rendkívüli támogatás a felkészülésre, a diplomáciai feladatokra, a sportegészségügyi ellátásokra valóban megfelelő forrást biztosított. Panaszként említette viszont, hogy a már kvalifikációt szerzett versenyzőknek ígért támogatás kifizetése továbbra is késik. A sportegészségügyi ellátással kapcsolatos alapszerződések sem készültek el, így a sportorvosok változatlanul hitelbe dolgoznak. Kator főorvos EEG-készülék beszerzését kérte, amely a szervezet funkcionális működésének mérésére és rögzítésére alkalmas, és rendkívül hasznos lehetne még a felkészülés idején. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a pekingi olimpiai faluban tartózkodó és éppen nem versenyző sportolók szabadidejének kihasználásával is törődni kell. Majd tréfálkozva mondta, hogy a magyar éppúgy világnyelv mint a kínai, de azért a magyar sportoló és Peking lakosa aligha érti meg egymást, így elengedhetetlenül szükséges hogy a magyar sportolók megfelelő kínai szavakat, kifejezéseket tartalmazó lapokkal induljanak útnak, például: Merre van az olimpiai falu?; vagy Hol van a következő taxiállomás?
(Fotók: Kelemen Nóra, a Canon támogatásával)
Forrás:www.sportlifemedia.com MOB információ