Sport-Olimpiai érmesek és világbajnokok a Bozsik stadionban

Dunga a 94-es vb brazíl csapatkapitánya a Los Angeles-i olimpián is a brazil gárdát erősítette
A sorozat éppen a magyarországi gálameccsel veszi kezdetét, idén a tervek szerint további öt mérkőzésre kerül sor, 2009-től pedig várhatóan évi kilenc találkozót rendeznek meg. A brazil csapatot olyan szupersztárok alkotják, mint az olimpiai érmes és világbajnok Taffarel, Gilmar Rinaldi, Jorginho, Aldair, Dunga, Romario és Bebeto, edzőjük pedig Carlos Alberto. Romarióval tárgyalások folynak, míg Bebeto egészségi állapotától tette függővé szereplését. Nyereményjáték keretében kiválasztanak majd egy szurkolót, aki pályára léphet a Honvéd csapatában, vagyis futballozhat a világbajnokok ellen. A szervezők arról is beszámoltak, hogy a gála iránt hatalmas az érdeklődés, számos országban élőben közvetítik majd, összefoglalóban pedig várhatóan mintegy 150 országban kerül képernyőre. A találkozó nyereségét a kispesti klub utánpótlásközpontja, a Magyar Futballakadémia kapja Brazil Masters94 bő kerete (a pályára lépő csapat ettől eltérhet) Kapusok: Claudio Taffarel (og88, vb94), Zetti (vb94), Gilmar Rinaldi (og84, vb94) Védők: Jorginho (og 88, vb94), Ricardo Rocha (vb94), Ronaldao, Aldaír (og96,vb94), Marcio Santos (vb94) Középpályások: Leonardo (vb94), Mauro Silva (vb94), Dunga (og84, vb94), Zinho (vb94), Rai (vb94), Mazinho (vb94), Paulo Sergio (vb94), Viola (vb94), Müller(vb94) Csatárok: Valdo, Romario (og88, vb94), Bebeto (og96, vb94), Djalminha, Careca (og88), Josimar, Goncalves, Silas, Valber, Torres
SLM információ