Sport - Ötvenezer futó a félmaratonon! 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton
2008. szeptember hetedikén a futás szerelmesei vették birtokba a budapesti Városligetet és környékét, hogy részesei lehessenek a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonnak. Az ország legnagyobb félmaratoni futóeseményén több mint hétezer induló sorakozott fel a startvonalhoz, köztük az a 45 országból érkezett több mint ezer külföldi futó, akik a magyar fővárosban kívánták gyarapítani félmaratoni teljesítéseik számát. A mezőny igazán színesre sikeredett: negyven dzsúdós is ott volt, akik Kovács Antal barcelonai olimpiai bajnok vezetésével vállalták, hogy lefutják a félmaratonit. Az Egyesült Államokból pedig egy olyan tűzoltó csapat érkezett Budapestre, akik részt vettek a 2001-es World Trade Center elleni terrortámadás utáni mentésben.
A félmaraton mezőnye 10 órakor Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő pisztolylövésére vágott neki a 21,097 kilométeres távnak. A hatalmas mezőny csaknem tíz percen keresztül hömpölygött a Kós Károly sétányon felállított rajtkapun keresztül, mire az utolsó induló is kifutott a pályára.

A félmaraton mezőnye 10 órakor Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő pisztolylövésére vágott neki a 21,097 kilométeres távnak. A hatalmas mezőny csaknem tíz percen keresztül hömpölygött a Kós Károly sétányon felállított rajtkapun keresztül, mire az utolsó induló is kifutott a pályára.
(foto:BSI)
A félmaratonisták startja után a Nike Ligetkör indulói sorakoztak fel a rajtnál, hogy lefussák a 3,5 kilométeres rövidtávot. Miután a főként gyermekekből és gyermekes családokból álló Ligetkör mezőnye célba érkeztek, nem kellett sokat várni, hogy a Hősök tere irányában feltűnjön az első versenyző, a kerekesszékes Bók László személyében, aki 1:05:55-tel ért célba. Mögötte hamar megérkezett az első futó is: az olasz Roberto Pasquale Rutigliano 1:07:22-es idővel mindenkit maga mögé utasított, és elhódította az első helyet. Őt követve másodikként az etióp Erkolo Ashenafi 1:08:23-as idővel futott be a célba. Legjobb magyar férfiként a harmadik helyen Minczér Albert végzett 1:10:27-tel.
A hölgyek mezőnyében két pekingi olimpikon között dőlt el az első hely sorsa, végül a maratoni induló Rakonczai Beáta győzött 1:14:38-cal, míg az 5000 méteren olimpiai résztvevő Papp Krisztina lett a második 1:16:44-es időeredménnyel. Harmadikként a magyar maratoni csúcstartónő ért be, Földingné Nagy Judit 1:19:43 alatt teljesítette a távot.
A győztesek után a mezőny további tagjai folyamatosan érkeztek a célba, a Hősök tere felől igazi futó-áradatot alkotva. A célba érkezéskor minden egyéni futó nyakába egyedi emlékérmet akasztottak, amely örök emlékül szolgál majd a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton sikeres teljesítéséről.
A Nike Félmaratonok 13 éves történetében eljött az a pillanat, amikor az ötvenezredik egyéni félmaratonista is átlépte a célvonalat, méghozzá a mezőny 2722. helyén befutva. Az utána érkező csaknem háromezer futóval pedig már ötvenezernél is többen mondhatják el magukról, hogy a Nike Félmaraton keretében teljesítették „a legyőzhető távolságot".
23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton
21,097 km
Férfiak
1. Roberto Pasquale Rutigliano (olasz) 1:07:22
2. Erkolo Ashenafi (etióp) 1:08:23
3. Minczér Albert (VEDAC) 1:10:27
4. Őri István (Hunyadi DSE) 1:10:45
5. Kedves Roland (Mezőtúr VSI) 1:11:04
6. Rákossy Péter (Vasas Humansoft) 1:11:59
Nők
1. Rakonczai Beáta (Nyíregyházi Vasutas) 1:14:38
2. Papp Krisztina (UTE) 1:16:44
3. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1:19:43
4. Vajda Zsuzsa (MAC-NS) 1:25:27
5. Bátai Réka (PFK) 1:27:15
6. Kiss Melinda (VEDAC) 1:27:31
Kerekesszék
1. Bók László (Szigetszentmiklós) 1:05:55
2. Simon Szilárd (Tiszakürt) 1:16:18
Hand bike
1. Legeza György (Guriga SE) 1:07:29
2. Dan O'Conner (USA) 1:13:07
3. Báder Richárd (Achilles Hungary) 1:27:47
Félmaraton párban
Férfiak
1. Molnárkák 1:12:53
2. Dunaújvárosi Szöcskék 1:12:57
3. Kaposvári Betyárok 1:13:25
4. Beavis and Butthead 1:15:09
5. Sörnyitók 1:15:56
6. Don Kamilo 1:16:54
Nők
1. Kopók 1:21:10
2. SZVSE 1:24:03
3. Reni és Dodó 1:28:34
4. Favorit AC 1:29:39
5. CSEFUSZ 1:30:25
6. Madonnák 1:31:24
Vegyes
1. OTP Futókör Spontán 1:20:55
2. Nike Futóklub Vasas+Margitsziget 1:23:23
3. Uniqa Team Miskolc 1:28:03
4. Majdnem TF-esek 1:28:13
5. Lesz Még Rosszabb 1:29:45
6. 1969 1:33:41
BSI - MCONET
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Ötvenezer futó a félmaratonon! 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: http://www.mconet.biz/; http://www.mconet.hu/