Sport - Palkovics a hős, bajnokot vert az Alba Volán
Remekül sikerült Ted Sator bemutatkozása az Alba Volán kispadján, a korábban az NHL-ben is dolgozó amerikai szakember első meccsén győzelemre vezette a székesfehérvári csapatot. Sator az osztrák bajnoki címvédő, de idén botladozó Red Bull Salzburg elleni hazai mérkőzésen irányította először a magyar bajnokcsapatot, és örömmel konstatálhatta, hogy Palkovics Krisztián a 14. percben megszerezte a vezetést az Albának.
Az előny egészen a második harmad 7. percéig tartott, a kettős osztrák emberelőnyt Craig Johnson váltotta gólra. Mint később kiderült a mérkőzésen végig remekül védő Budai Krisztián ekkor kapitulált utoljára, a hátralévő időben ugyanis már csak a hazaiak szállították a gólokat. A 30. percben Palkovics második találatának köszönhetően ismét a magyar bajnok vezetett, és az előny megmaradt a záró játékrészre is.
Az utolsó harmadban aztán igazi örömjátékot mutatott be az Alba Volán, Palkovics előbb gólpasszt adott Ocskay Gábornak, majd a hajrában újabb találattal koronázta meg páratlan teljesítményét.
Erste Bank Liga, 31. forduló:
Alba Volán-Red Bull Salzburg 4-1 (1-0, 1-1, 2-0)
Gólok: Palkovics (14., 30. - emberelőny, 56.), Ocskay (51.) ill. C. Johnson (27. - kettős ee.)
sportforum.hu
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Palkovics a hős, bajnokot vert az Alba Volán
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu