Sport-Pastrovics nem utazik
Bár a csoportvariálásnak nem örültek a kézikeret tagjai, nem zavarta igazán készülésüket, s abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy legtöbbjük korábban már játszott kisorsolt ellenfeleikkel. Általános vélemény a lányok közt, hogy a házigazda románok mellett a magyar csapat szerzi majd meg az indulási jogot a pekingi játékokra.
Pastrovics Melinda szerint kezd összeállni, összekovácsolódni a csapat, és bár egy-két kisebb sérülés hátráltatja a munkát, így péntekre már ezek sem jelenthetnek akadályt. Szucsánszki Zita szerint is jól halad a felkészülés: Korábban a védekezésünkkel voltak gondok, mostanra azonban ezeket nagyjából sikerült kijavítanunk.
A csapatok variálásának nem örültünk, nem szokás egy héttel a kvalifikációs selejtező előtt ilyen döntéseket hozni, de végülis úgy vagyunk vele, hogy az ellenfél az ellenfél – meg kell verni, és ezzel a hozzáállással készülünk a selejtezőre.
Azért nagyon nem zavarta meg a felkészülés menetét – egészítette ki Szucsánszki –, talán csak annyiban, hogy a múlt héten a kongó ellen készültünk, bele-bele nézegettünk, most a lengyelekre koncentrálunk inkább. A saját korábbi videóinkat használjuk, hiszen minden csapattal játszottunk már.
A japán és a lengyel csapat legyőzhető, sőt, a hírek szerint az is lehet, hogy a japán keret helyett más ázsiai válogatottat raknak ebbe a csoportba – meséli Pastrovics. A román válogatott a másik kettőnél erősebb együttesnek számít, és otthon is játszhatnak… ezzel együtt úgy gondoljuk, hogy két meccset biztosan megnyerünk – illetve a lányok, mert az már szinte teljességgel biztos, hogy én nem utazom, csak ezen a héten erősítem még játékommal a készülőket. Szieben Rita SLM