Sport-Pekingi esték Hegedüs Csabával és Nagysolymosi Sándorral
Hegedűs Csaba és Csurka Gergely (Fotók: Kelemen Nóra)
„Egy nagy fallal megyünk szembe” – kezdte Hegedüs Csaba nagyívű beszámolóját Pekingről – elvégre a birkózóversenyek technikai delegátusaként igen csak jól ismeri az olimpia helyszínét. A birkózó-szövetség elnöke jelezte, rendkívüli körülményekkel kell megbirkózniuk majd a sportolóknak, hiszen augusztusban negyvenfokos hőség és csaknem száz százalékos páratartalom keseríti majd különösen azok életét, akiknek a sportágai nem fedett helyszínen zajlanak. „És arra is fel kell készülni, hogy előre nem látható problémák sorát szimuláljuk, és igyekezzünk rá megoldásokat találni, mert ez egy teljesen más, az európaitól idegen kultúra, ráadásul a hézagos nyelvtudás miatt néha szerencse kell ahhoz, hogy egy-egy gondot megoldjuk” – szögezte le Hegedüs Csaba. Úgy vélte, ez a 10-15 éve „még kerékpáron járó, egyenruhába bújtatott nép” egészen rendkívüli fejlődésen ment keresztül, ugyanakkor az emberek egyénileg le vannak maradva. Odáig rendben van, hogy gyakorlatilag bármi belefér, „akár az is, hogy a városba ingázó ötmillió embert nem engedik be Pekingbe az autóikkal, inkább megállítják a város szélén, és kifújatják velük a szmogot az épületek közül”, ugyanakkor Hegedüs doktor úgy véli, „amikor kreativitásról van szó, akkor megáll a gépezet.” Az elnök szerint a leggyakrabban elhangzó szó manapság a „yes”, más kérdés, hogy a pozitív választ nem mindig követi normális visszacsatolás, azaz szinte mindenre igent mondanak, ám korántsem nyújtanak mindenre megoldást. Az azonban még ezen fura közegben is egyértelműnek tűnik, hogy a léc egészen elképesztő magasságra került, vagy ahogy Hegedüs Csaba fogalmazott: „nem irigylem Londont.” Eztán egy szusszal a birkózókra is kitért: akiknek versenyeit az Agrártudományi Egyetem vadonatúj csarnokában rendezik meg. Ennek ürügyén elmondta, a helyszín teszteseménye a junior világbajnokság volt 2006-ban: „három héttel a rajt előtt katasztrofális állapotok uralkodtak a környéken. A csarnok még úgy ahogy rendben volt, de körülötte építési törmelék hegyekben, óriási kráterek, totális káosz. Ömlött rólam a víz, hogy mi lesz ebből… De három hét múlva láss csodát, minden a legnagyobb rendben, a terem pompás, az épület környéke tökéletesen rendbe téve, kifogástalanul rendbe tett parkok, sétányok…” Hegedüs egyébként megjegyezte, a kínaiak óriási energiákat áldoznak a természetbarát környezet megteremtéséért: „ahogy készülnek el az autópályák, úgy nőnek ki szinte azonnal mellettük az ötméteres fák. Nem csemeték, nagy fák, hozzák őket valahonnan, korlátlan mennyiségben.”
Cselgáncs: olimpiai aranyat terveznek
Nagysolymosi Sándor
A cselgáncsozók kapitánya, Nagysolymosi Sándor bevallottan élvezettel hallgatta Hegedüs doktor előadását, amellyel kapcsolatban megjegyezte: számukra is megannyi tanulsággal szolgál, hiszen a dzsúdósok még nem jártak a játékok helyszínén. A mester először röpke áttekintéssel szolgált a sportág helyzetéről. Elmondta, három sikertelen, érem nélküli olimpiát követően nagy terveik vannak Pekingre, amelyet az elmúlt három esztendő sikerei alátámasztanak. Nagysolymosi hét évnyi szünetet követően tért vissza a tatami mellé – egzisztenciálisan kellett megteremtenie azokat a körülményeket, hogy ismét edzősködést vállalhasson. Érkeztével komoly strukturális átalakítás vette kezdetét: egyértelművé tették a válogatási feltételeket, amelyekhez aztán sokkal jobban tudtak alkalmazkodni a szakemberek és versenyzők. Ennél is fontosabb lépésnek bizonyult, hogy a cselgáncsozók felkészítését teljes mértékben a klubedzőkre bízták, akik így végigvihetik a tehetségeiket a beérésig vezető úton. A súlycsoportonként 120-140 versenyzőt felvonultató nemzetközi mezőnyben hatalmas kihívás az előrejutás, ugyanakkor mindenképpen előny, hogy mindenkit a saját edzője gardíroz, így nem fordulhat elő, hogy ha mondjuk egy nagy versenyen egyszerre három-négy magyart szólítanak, akkor a szövetségi kapitány csupán az egyik mellett lehet ott, a többiek mellé legfeljebb egy szabadnapos vetélytárs ülhet le… Nagysolymosi Sándor elmondta, a tavalyi, valóban nagysikerű riói világbajnokságon nem találta el tökéletesen a számokat: egyrészt 5-6 kvótát tervezett, amiből 4 lett, ugyanakkor két érmet várt, ehhez képest négy bronz volt a termés. „Remélem, az olimpián is alultervezünk az egy arany-, egy bronzérmes várakozással…” Aktuálisan egyébként a négy biztos kvóta mellett még legalább két versenyző tarthatja magát pekingi résztvevőnek, és a többieknek is jók az esélyeik – a sportág 8-9 indulóval számol.
Tizenkét birkózó Pekingben?
A birkózóknál szintén optimisták a csapat létszámát illetően, bár Hegedüs Csaba jelezte, szörnyű nehéz tippelni, hiszen náluk nincs kiemelés, azaz bárki, bármikor összetalálkozhat egy nagy klasszissal. Mindenesetre jó alapnak mondható, hogy a 2005-ös világbajnokságon a kötöttfogású csapat a szakágban elsőként zárt, a legnagyobb nemzeteket megelőzve (korántsem mellesleg: ötmillió euróból gazdálkodhatnak olyan nációk, mint a franciák vagy a törökök, hogy az oroszok 25 milliójáról ne is beszéljünk). A következő esztendőben aztán az utánpótlás világversenyekről tértek meg rendkívüli jó eredményekkel a magyar fiatalok, hogy aztán a tavalyi, kvótaszerző vb-n az oroszokkal és a kazahokkal egyetemben négy versenyzőnk szerezze meg a kvalifikációt. „Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 60 kilóban egy felelőtlen szaltóval maradtunk le, 96 kilóban az utolsó pillanatban buktuk el a legfontosabb mérkőzést, akkor jogos a remény, hogy hét kötöttfogásúnk ott lesz Pekingben – sorolta az esélyeket Hegedüs Csaba. – Szabadfogásban gond nélkül odaérhet Wöller, Ritter, Kiss és Aubéli is, azaz kifejezetten jó sanszunk van három-négy további kvótára, a lányoknál pedig Saslin Mariann-nak feltétlenül ott a helye az olimpián, azaz akár egy tizenkét fős csapat szereplését sem zárom ki. Közülük pedig, higgyétek el, bárki, de tényleg bárki ott lehet a dobogón. Azaz úgy gondolom, büszkék lehettek majd a sportágra, hazafelé nem kell leszállni Vecsésen a gépről…”
A két szakág közötti nézetkülönbség ellenére is nagy az egyetértés
Vita fogyasztásról, felkészülésről
A birkózók egyik ikonja, Majoros István esélyei nem túl jók – és ugyanez áll a dzsúdósok közül 2005-ben az Év sportolójának megválasztott, abban az évben még világ- és Európa-bajnokságot nyerő Braun Ákosra is. Igaz, Nagysolymosi Sándor szerint még nincs semmi sem veszve – szegény Braun négy éve egyetlen hellyel maradt le az athéni játékokról –, elég egy, de inkább két kvalifikációs Világkupa-viadalon bronzérmet szereznie, és máris kvótaszerző-helyre ugrik az igen sűrű világranglistán. Érdekes volt a két sportág közötti közös pontokról kibontakozott vita. Az egyik a fogyasztással volt kapcsolatos. A birkózóknál ugyebár a versenyt megelőző napon tartják a mérlegelést, míg a cselgáncsozóknak a szőnyegre lépés előtti reggelen kell hozniuk a súlyukat – igaz, az olimpia után változást terveznek e tekintetben. Hegedüs Csaba úgy vélte, ha a cselgáncsozók tehetik, kardoskodjanak a változtatás mellett, „így ugyanis megszűnnek a verseny előtti lidérces éjszakák, hogy hozom-e a súlyom vagy sem.” A cselgáncsozók ugyanakkor jelezték, nem tartják jónak, ha egy versenyző másnapra hat-nyolc kilóval nehezebben kezdi a küzdelmeket, amint az a birkózóknál megszokott. Hegedüs szerint ez nem probléma: túl sokat nem szedhet vissza senki, különben elnehezül; az olimpiai bajnok egyébként kijelentette, bebizonyított tény, hogy a fogyasztás még serkentőleg is hat a szervezetekre, amikor ugyanis a sejtek közül a folyadék kiürül, akkor valósággal felszabadul a test. És még hozzátette: „a fogyasztás képessége épp olyan fontos, mint egy technikai elem elsajátítása. Egyébként esetenként hét-tíz kiló a belépő, ennyit bármikor tudnia kell valakinek leadni.” Szintén érdekes volt a véleménycsere a felkészülési metódusokról. A cselgáncsozók az egy versenyző, egy edző állandóságában hisznek, míg a birkózóknál csakis a központi felkészülés vezethet eredményre, mert mint Hegedüs Csaba elmondta, számtalan mérési eredmény bizonyítja, hogy a klubokból igen ramaty állapotban érkeznek meg a versenyzők. Az edzőpartnerek témájában közös volt a nevező: a legjobbak csakis akkor fejlődhetnek, ha külföldiekkel küzdenek. Nagysolymosi Sándor úgy vélte, az alapfeladatot el tudják látni a Honvédnál vagy Kecskeméten, amikor alkalmanként 80-120, illetve 50-60 dzsudoka gyűlik össze, ám kézzelfogható fejlődést csakis a külföldiekkel való találkozás hozhat. A birkózók jól bejáratott kapcsolatrendszerük révén járják be szinte a fél világot, de az sem elhanyagolható, hogy a február végi, Szombathelyen rendezendő csapatvilágbajnokság előtt nyolc-tíz ország legjobbjai edzőtáboroznak majd nálunk.
Hegedűs Csaba és Nagysolymosi Sándor előadását nagy érdeklődés kísérte
Alkalmazkodni a szabályváltozásokhoz
A szabályváltozásokra vonatkozó kérdéssel kapcsolatban Nagysolymosi Sándor azt felelte, alkalmazkodni kell, de például Braun Ákos esetében a visszaesés egyik oka éppenséggel az, hogy a bírók kevesebb szerepet kapnak a passzivitás büntetésénél, ami egy taktikai fegyvert kiütött a világbajnok kezéből. „Az viszont fontos és érezhető változás volt, hogy európai elnököt választottak a szövetség élére (a félig magyar Vízer Máriuszt), a bírók azonnal egyenlően kezdték mérni a versenyzőket, épp úgy intették az ázsiaiakat, mint a többieket, azaz véget érni látszik a távol-keleti uralom.” Hegedüs Csaba eztán a tőle korántsem szokatlan hévvel adta elő, hogy a szabályváltozás milyen változásokat hozott a birkózósportban: „amikor láttuk, hogy folyamatosan a szőnyegen fekszenek, akkor azt mondtuk, ez nem birkózás. Nekünk nem az. De kijött a világbajnokságra Jacques Rogge, a NOB elnöke, és a csarnokban is, majd a vacsorán is olyan jól érezte magát, hogy azt az embert, aki a protokollt szigorúan betartva percre pontosan távozik, mi figyelmeztettük, hogy hát ne haragudjon, de már háromnegyed tizenegy, pedig eredetileg fél tízkor kellett volna elmennie. De annyira jól érezte magát, annyira élvezte a versenyeket, hogy aztán a NOB végrehajtó-bizottságában kijelentette, amíg én vagyok az elnök, a birkózás az olimpia műsorán marad!” A két szakember végül egyetértett abban, hogy csakis együtt sikerülhet a helytállás – ha az olimpiai csapat valóban csapat lesz Pekingben. „Bár a kőbalta feltöri a tenyerünket, mert mi kérem kőbaltával faragjuk a szputnyikot, van annyi tehetségünk, erőnk, energiánk, hogy újra megmutassuk a világnak, mennyi tehetséges sportolója van ennek a porszemnyi országnak!”
(A Pekingi esték legközelebbi „állomása” február 19-én esedékes: ekkor Mérei László, az atléták, valamint Balzsay Károly, az ökölvívók szövetségi kapitánya lesz a vendégünk.)
Forrás:www.sportlifemedia.com
