Sport - Revansot kell venni
”Mindképpen szeretnénk revánsot venni a Békésen elszenvedett vereségért. Kemény, szikrázó mérkőzésre számítok, mert az ellenfelünk játékának egyik legfőbb jellemzője az agresszív védekezés. Hasonlóan kemény csatát várok, mint az ottani volt, csak sokkal sportszerűbbet. Nem lehet más célunk, mint egy nagy különbségű győzelemmel demonstrálni, hogy jobbak vagyunk - fejtette ki Kovács Mihály vezetőedző, aki megjegyezte még, hogy Békésen ”megsokszorozott” erővel küzdöttek a hazaiak, s ez is közrejátszott a kudarcukban.
A tréner nem mondta ki, de a debreceni klub honlapja szerint arra utalt, hogy a esetleg a nagy rivális, a PLER vezetői erősen motiválták a békésieket. Akár így volt, akár nem, egy biztos: azon a csatán a hazaiak úgy harcoltak, mint a kiéheztetett farkasok, és legyőzték az esélyesebbnek vélt Debrecent. A vereség következményeként a DKSE játékosainak és híveinek szombatig izgulniuk kell még, akkor játsszák ugyanis a PLER-Dunaferr összecsapást, melyen eldől, hogy melyik csapat lesz a Veszprém ellenfele az elődöntőben. Ahhoz, hogy a DKSE legyen, a Dunaferrnek nem illene kikapnia Pestszentlőrincen.