Sporthírek

Sport - Rogge javítaná a helyzetet

Sport - Rogge javítaná a helyzetet
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke legújabb nyilatkozatában megpróbálta visszaterelni a normális mederbe a Tibet miatt a sporttól, a versenyzéstől és az ötkarikás szellemtől eltávolodott közhangulatot.
„Az ünnepélyes megnyitóig még 120 nap van hátra. A pekingi szervező bizottság, a BOCOG minden tekintetben a 2001-ben aláírt szerződés szellemében dolgozik, a vállaltakat hajtja végre.
Elismerés illeti a kínai kormány rendkívüli erőfeszítéseit, amellyel hozzájárultak a főváros fejlődéséhez. Elsősorban a légszennyezettség csökkentésére tett intézkedéseik figyelemre méltóak. Ennek előnyeit ugyanis az olimpia után a főváros minden lakója élvezi majd.
Az olimpiai láng rendkívül fontos számunkra. A népek megértésének jelképe. A láng elleni tiltakozókkal meg kellene értetni, hogy ez egyben a szabadság kifejezője, amit békében megértéssel kellene fogadni, nem pedig erőszakos, agressziv cselekedetekkel. Az erőszak számunkra elfogadhatatlan.
Az emberi jogok védelme ügyében is elismerjük a BOCOG tevékenységét, hiszen tiszteli és becsüli az emberi jogokat. Véleményünk szerint az olimpia ”katalizátora” lehet az emberi jogok védelmének Kínában.
A dopping ellenes küzdelemben a zéró tolerancia megvalósítása nagyon nehéz feladat, amelyet a WADA támogatásával, a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi sportszövetségek együttműködésével folytatni kívánjuk. Ennek egyik fontos része sportolók nevelése, felvilágosítása, ami mindenképpen javításra szorul. De az ellenőrzések számát is emeljük. Sydneyben 2000, Athénben 3500, Pekingben 4500 ellenőrző vizsgálatot tervezünk az olimpiai játékok idején.