Sporthírek

Sport - Sajtótájékoztatót tartottak a búvárok

Sport - Sajtótájékoztatót tartottak a búvárok
Sport - A Magyar Sport Házában Nyíri Iván a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke sajtótájékoztatón számolt be a fiatal magyar csapat fantasztikus sikeréről, amelyet a kolumbiai junior vb-n értek el - adta hírül a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ).

Ludvigh Zoltán pedig a július 21-én induló hazai, immáron második alkalommal Egerben megrendezésre kerülő felnőtt Uszonyos és Búvárúszó Európa-bajnokság előkészületeiről valamint a magyar csapat esélyeiről szólt röviden, az Eb Szervező Bizottság elnökeként.

 

A világcsúcsot úszó Semánszky Petra a Debreceni Búvárklub versenyzője két számban álhatott a dobogó tetején és a világ csúcsán! Kovács Zsófia, a Kaposvári Adorján SE versenyzője szintén világcsúcsot úszott 200m uszonyos gyorsúszás számban.

Nyíri Iván elmondta, hogy a vendéglátó kolumbiai szövetség mindent megtett a sportolók biztonságáért, közel kétezer katona vigyázta a versenyzőket a világbajnokság ideje alatt. A tízfős barátságos magyar küldöttség hamar ismertté vált eredményeivel és szimpatikus sportolóival Neivában. Jó hír még, hogy a 2010-es Világbajnokság rendezési jogáért szeptemberben Kecskemét városa is ringbe száll.


 

 

XXII. Uszonyosúszó Európa-bajnokság, Eger július 21-31.

Jövő héten, július 21-én kezdődik a XXII: Uszonyosúszó Eb Egerben, a Bitskey uszodában. Eger városa 2001. után második ízben rendezi meg a sportág idei legrangosabb hazai felnőtt versenyét. Ludvigh Zoltán a szövetség sport szakági alelnöke elmondta, hogy az eddigi legnagyobb számú részvétel mellett indul el a 10 napos esemény. Az Európa-bajnokságon 20 ország, több mint 200 versenyzője méri össze tudását az uszonyosúszó - ahol a magyar csapat 200m és 400m-en jó eredményt érhet el, akár érem is lehet - és a hosszútávú uszonyosúszás versenyszámokban. Minden ország a legjobb idővel rendelkező két-két sportolója indulhat, így a magyar csapat 13 lány, 13 fiúval és egy csapattal vívta ki az indulás jogát, így a legnépesebb számú csapat indulhat Egerben.

A verseny két részre osztható, az uszonyosúszás az egri Bitskey uszodában, míg a július 27-30-a közötti hosszútávúszó uszonyosúszás az egerszalóki, Laskóvölgyi víztározóban folyik majd, ami ennek az Eb-nek az érdekessége, hiszen eddig senki sem kapott engedélyt még fürdőzésre sem.

 

Ez az Eb egyben kvalifikációs lehetőség is a jövő évi Világjátékokon való indulásra. Kemény feltételek (több fordulós rendszer) és szigorú időeredmény alapú válogatás után derül ki őszig a hivatalos ranglista alapján, hogy a nemzetközi szövetség (C.M.A.S.) kiket hívott meg és kik nyerték el a Kaohsziung- ban (Tajvan) rendezett Világjátékok indulási jogát. Hasonlóan az Eb-hez országonként és versenyszámonként a két legjobb időeredményt elért sportoló kap meghívást a Világjátékokra. A váltót a már kvalifikált versenyzőkből állítják össze és maximálisan 8 ország váltója (egy pályányi) indulhat el a Világjátékokon.

 

 

 


X. Ifjúsági Búvárúszó Világbajnokság Neiva (Kolumbia)

2008. július 3 – 8.

Éremeső és az előzetes várakozást felülmúló sikeres részvétel jellemezte a kolumbiai Neivaban rendezett X. Junior Uszonyos és Búvárúszó világbajnokságon résztvevő 10 fős magyar versenyzői csapat szereplését. A magyar csapat a két világcsúcsjavítás mellett 3 arany, 4 ezüst és 5 bronzérmet szerzett a Junior Világbajnokságon, mellyel az előkelő harmadik helyen végzett a nemzetek versenyében.

 

 

Eredmények:


Aranyérmek

 

Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub) - 100 m uszonyos gyorsúszás –junior világcsúcs

- 100 m uszonyos úszás


Kovács Zsófia (Kaposvári Adorján SE) - 200 m uszonyos gyorsúszás – junior világcsúcs

 

 

Ezüstérmek

 

 

Kovács Zsófia (Kaposvári Adorján SE ) - 100 m uszonyos gyorsúszás

- 400 m búvárúszás

 

Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub) - 200 m uszonyos gyorsúszás

 

Babiczki Ádám (Mátrai Erőmű Búvárklub) - 800 m búvárúszás


 

Bronzérmek

 

Nagy Dorottya (Debreceni Búvárklub) - 50 m búvárúszás

- 400 m búvárúszás

- 800 m búvárúszás

 

Kovács Zsófia (Kaposvári Adorján SE) - 100 m uszonyosúszás

 

Szolcsák Szabolcs (Mátrai Erőmű Búvárklub) - 400 m búvárúszás


 

MCOnet - NSSZ - Mobilpress