Sporthírek

Sport - Sportolókkal és sportszakemberekkel készült interjúkötet a BOM kiadásában

Sport - Sportolókkal és sportszakemberekkel készült interjúkötet a BOM kiadásában
Sport - „Részidők” címmel újabb könyvet jelentet meg a hazai olimpiarendezés ügyét népszerűsítő civil mozgalom, a BOM. Dr. Holger Preuss "Az Olimpiai játékok gazdasági háttere" című könyve után a BOM most Simon Andrea, a hazai sportélet meghatározó személyiségeivel készített képes interjúkötetét karolta fel.

A Sanoma Budapest Zrt. gondozásában, a BOM támogatásával készített interjúkötet a napokban kerül a könyvesboltokba, hogy olvasmányos történeteivel és a felejthetetlen pillanatképekkel elnyerje mindazok tetszését, akik kíváncsiak a hazai sportélet kiemelkedő alakjaira. A könyvben olyan versenyzőket és sportszakembereket mutat be, akik már bebizonyították, hogy megfelelő felkészüléssel, akarattal és kitartással minden elérhető. Akik hiszik, hogy hasonló szemlélettel és hozzáállással a 2020-as olimpia elnyerése nem lehet nagyobb kihívás Magyarországnak, mint a mai tizenéves ifjú reménységeinknek annak megnyerése.

A kiadó és a BOM bízik benne, hogy a Bátorfi Csillával, Benedek Dalmával, Benedek Tiborral, Bozsik Péterrel, Gerendás Györggyel, Görbicz Anitával, Hajdú B. Istvánnal, Huszár Erikával, Janics Natasával, Kemény Dénessel, Kolonics Györggyel, Kovács Ágnessel, Kovács Antallal, Kovács Katalinnal, Kulcsár Krisztiánnal, Nagy Tímeával, Pásztory Dórával, Radulovics Bojánával, Steinmetz Ádámmal, Szabó Edinával és Zsivoczky Attilával készült interjúkkal és a könyvben szereplő képekkel megfelelő úti olvasmánnyal szolgál minden sportbarát részére útban a Pekingi, majd a Budapesti Olimpia felé.

A BOM új könyvét az Alexandra, a Libri, a Líra és Lant, a Tóthágas, a Pult, a Merhávia könyvesboltokban valamint a www.bookline.hu weboldalon és az Auchan, Cora, Tesco hipermarketek könyvespolcain találhatják meg az érdeklődők.

OrientPress

További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz

Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Sportolókkal és sportszakemberekkel készült interjúkötet a BOM kiadásában

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu