Sport - Strandfoci a műjégpályán
Bár a szezon idehaza valóban most kezdődik, azért a közelmúltról is szó esett természetesen, hiszen szokatlan módon már májusban sor került a világbajnoki selejtező küzdelmeire.
Benidormban nem sikerült a mieinknek a bravúr; a csoportból még továbbjutottak Weiszék, a nyolcaddöntőben azonban kikaptak a csehektől, a vb-re pedig csak az első négy helyezett kvalifikálta magát.
Bódi Attila a sajtótájékoztatón tartott értékelésében elmondta: a csoportküzdelmekből való továbblépést elvárták az együttestől, és reális esélyünk volt a nyolc közé jutásra is, a velünk nagyjából azonos játékerőt képviselő csehek ellen azonban rossz napot fogtunk ki.
A további fejlődés a szakember szerint annak a függvénye, hogy sikerül-e a sportág idényjellegét valamelyest bővíteni, illetve hogy egyre több játékos tekintse elsődlegesnek a strandfocit.

Az eseményen bejelentették, hogy idén három lépcsőben rendezik meg a második alkalommal kiírt országos profi bajnokságot. A nyolc meghívott csapat június 11-12-én és 18-19-én Százhalombattán csap össze egymással, a négy legjobb pedig a június 22-i, nyíregyházi döntőben küzdhet meg az érmekért.
2008-ban is lesz Nestea Országos Strandlabdarúgó Grand Prix, melyre minden amatőr és profi társaság nevezését várják a szervezők. A selejtezőtornák helyszínei és időpontjai:
Június 20-21.: Nyíregyháza
Június 27-29.: Fonyód
Július 4-6.: Tiszakécske
Július 11-13.: Tiszafüred
Július 18-20.: Abádszalók
Július 25-27.: Balatonboglár
A nagydöntőt a nyolc legtöbb pontot szerzett együttes részvételével augusztus 1-3-ig rendezik Balatonlellén. A nevezési feltételekről a www.strandfoci.hu oldalon olvashatnak további részleteket.
A Grand Prix-viadalokat megelőző napokban minden héten, várhatóan 8-10 helyszínen gyerekek százai hódolnak majd a sportágnak a Strandfoci Junior Napok keretében.
A sajtótájékoztató zárásaként kifejezetten jó hírt osztott meg a jelenlévőkkel Izsvák Zsolt, a sportág magyarországi promótere.
Megállapodás született ugyanis a strandvízilabda, a strandfoci, a strandkézilabda és a strandröplabda hazai vezetői között, melynek értelmében létrejött a Magyar Strandsportok Szövetsége, amely rangos nemzetközi tornák szervezésével kívánja elősegíteni e sportágak népszerűsítését, valamint a tömegsport felé is újabb kaput kíván nyitni az idénysportok kategóriáján keresztül.
A szövetség első nemzetközi rendezvényeként idén július 14-19. között három balatoni helyszínen, Almádi, Alsóörs és Balatonfüred strandjain kerül sor a négy strandsportág megmérettetésére, az Uniós Strandjátékokra, melyen nevéből adódóan számos külföldi ország résztvevői is ott lesznek.
A sajtótájékoztató után a magyar strandfoci-válogatott játszott remek hangulatú bemutató mérkőzést az IBUSZ Team elnevezésű csapattal, majd jöttek a Sztárok a homokon: többek között Horváth András, Kangyal Balázs, Svasznek Bence, Tokaji Viktor, Horváth Ferenc, Bánfi János, Epres Attila és még sok más hazai sztár lépett homokra szép számú érdeklődő előtt.
MCOnet - Mobilpress
Szólj hozzá a fórumon: Sport - Strandfoci a műjégpályán
Sport Online: sport.mconet.biz
Sport Online webcím és linkajánló: sportlink.mconet.biz
Küldjön képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu