Sport-Török József köszöni a szurkolóknak
Azt tudtuk, hogy rendkívül nehéz helyzetben kell helytállnunk a bajnokságban, hiszen a nyári bizonytalanság befolyásolta az igazolásainkat is. Ennek ellenére stabil kezdésre számítottunk. Ami eddig történt, az rémálomnak is rossz. Folyamatosan keressük az okokat és természetesen a megoldást is.
Tudjuk, a város sportszerető lakossága és hűséges szurkolóink joggal várnak el tőlünk eredményesebb szereplést, hazai győzelmeket. Szeretném nekik ezúton is megköszönni, hogy türelmesek a csapattal szemben és még ilyen körülmények között is sportszerűen buzdítanak bennünket. Természetesen nem adjuk fel, hiszen ezért dolgozunk immár öt éve hogy a „bányász” élvonalbeli csapat legyen. A lehetőségünk adott, hiszen még sok mérkőzésen bizonyíthatjuk, hogy ott a helyünk az első osztályban. A következő napokban nagyon sok munka vár azokra a játékosokra, akik képesek arra, hogy bizonyítsák helyük van egy győzelemre kész csapatban, akik pedig nem tudnak, vagy nem képesek lépést tartani, azoknak át kell gondolni tatabányai jövőjüket – tájékoztatta honlapunkat Török József ügyvezető.
A vasárnapi Liga Kupa mérkőzés előtt 2 órával, 14:30-kor szurkolói ankétot tart a VIP-ben Török József, ahol készséggel válaszol a további kérdésekre.
A vasárnapi Liga Kupa mérkőzés előtt 2 órával, 14:30-kor szurkolói ankétot tart a VIP-ben Török József, ahol készséggel válaszol a további kérdésekre.