SPORT - Tóth Krisztina Gödöllő díszpolgára lett
A hagyományoktól való eltérés oka, hogy a cím új birtokosa, Tóth Krisztina asztaliteniszező ekkorra érkezett haza a pekingi olimpiáról. Az ünnepséget a gödöllői városháza dísztermében tartották meg, ahol az elismerést dr. Gémesi György polgármester adta át az Európa-bajnok sportolónak.
Tóth Krisztina 1974. május 29-én született Miskolcon, de kétéves kora óta Gödöllőn lakik.
A gödöllői szakmunkásképző iskolában működő GSC asztalitenisz szakosztályában kezdett játszani, ahol Orgoványi Imre volt a szakosztály edzője, s aki tulajdonképpen az első foglalkozástól kezdve felismerte a tehetségét.
200-szoros magyar válogatott, 35-ször volt magyar bajnok különféle számokban, hatszoros felnőtt Európa-bajnok.
Tiencsinben az asztalitenisz vb-n 3. lett párosban Bátorfi Csillával, 2000-ben a sydney-i olimpián párosban bejutott a négy közé. Két alkalommal volt az Európa-válogatott tagja.
26 éves pályafutása alatt 4 olimpiára jutott ki.
(Sportsikereit a magyar állam és Gödöllő város is több kitüntetéssel ismerte el, többek között megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét a köztársasági elnöktől, a belügyminiszter által adományozott, országcímerrel ellátott aranygyűrűt, és a Gödöllő Városáért-díjat.)
Legnagyobb vágya, hogy miután befejezte sportpályafutását, gödöllői gyerekeket taníthasson szeretett sportágára.