Sporthírek

Sport - Tragédia a sáncon, halálugrás 14 évesen. Utoljára több mint 20 éve történt haláleset síugrásban

Sport - Tragédia a sáncon, halálugrás 14 évesen. Utoljára több mint 20 éve történt haláleset síugrásban
Sport - Halálos kimenetelű balesetet szenvedett pénteken edzés közben egy utánpótláskorú síugró Oberstdorfban.

A kempteni rendőrség tájékoztatása szerint a holland Jermo Ribbers fél éve készült az oberstdorfi sportiskolában. A mindössze 14 éves tehetség a péntek délutáni edzésen 50 és 60 méter között landolt, majd kétszer is a pályát szegélyező korlátnak csapódott, és végül eszméletlenül terült el a földön. Ribbers röviddel kórházba szállítását követően vesztette életét.

A tinédzser síugró tragikus halála mély gyászba borította oberstdorfi társait, és a Négysánc-verseny résztvevőit is megdöbbenéssel sújtotta.

"Ez katasztrófa a családnak. Össze vagyok zavarodva." - mondta Walter Hofer, a Nemzetközi Síszövetség síugró szakágának vezetője.

A Michael Neumayer köré szervezett német nemzeti csapat tagjaival szombaton reggel Bischofshofenben közölték a hírt edzőik. A válogatott egyik síugrója, Felix Schoft jól ismerte Ribberst, akinek fiatal versenyzőtársainak most pszichológusok segítenek feldolgozni a tragédiát.

Utoljára több mint 20 évvel ezelőtt történt haláleset síugrásban...

sportforum.hu

További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz

Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Tragédia a sáncon, halálugrás 14 évesen. Utoljára több mint 20 éve történt haláleset síugrásban

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu