Sport-Turi György: Nem dőlhetünk hátra
Turi György őszintén beszélt a magyarokról és a benne motoszkáló kérdésekről is.
„Figyeljük a vetélytársakat, mindegy, hogy miként, meg hogyan, a lényeg, hogy mit mutat az óra.
Egy pillanatra sem dőlhetünk hátra, még egy ilyen jól sikerült Európa-bajnokságot követően sem.
A két magaslati edzőtáborozás során az alapállóképesség megszerzése volt a cél, a java csak most jön, azaz a minőségi munka. Persze, nem ment rosszul a gyerekeknek, ez tény. Nagyon tévúton jár az, aki azt gondolja, hogy az eindhoveni nyolc érem miatt itt van a kánaán. Amerika, Ausztrália, Japán, Kína – megannyi számban érkeznek világklasszisok, európaiak is hiányoztak ebből és abból a mezőnyből, tehát hatalmas munkát kell még elvégeznünk, ha mosolyogva akarunk hazatérni Pekingből. Nem hiszem, hogy bármi meglepetés érhetne bennünket Pekingben.
Legalábbis a verseny körülményeit illetően. Mert itt van például ez az úszódressz. Az új Speedo. A 14 idei világrekordból 13-at ebben döntöttek meg. Lehet, hogy ez a személyiségemből fakad, de felvetődik: nem ad-e olyan jellegű előnyt ez a felszerelés, ami már nem megengedett? Nem befolyásolja-e az anyaga vagy az alá kerülő levegő a benne úszó fajsúlyát? Nem tartja-e jobban fenn a vízen?
De még súlyosabb kérdések is vannak. Többen, így a 100 gyorson világcsúcsot úszó francia Bernard is rövid idő alatt hatalmasat javult. Engem nemrég megtaláltak, és ajánlottak valami csodaszert, bár nem kizárt, csak provokátor volt az illető. Én elhajtottam – de lehet, hogy van, aki nem hajtja el.
Lacika öt éve mindig ott van az élmezőnyben, fejlődik, egyetlen botlása volt, a tavalyi melbourne-i vb-n 400 vegyesen – azaz remélhetőleg elhiszik neki és nekem is, hogy az ő sikere tisztességes munka gyümölcse. Megvan a részletes pekingi felkészülési programja, négy négyhetes mezzociklusra osztva. Minden negyedik hét lezárásaként versenyzünk egyet, hogy az edzés-edzés-edzés monoton folyamatát megtörjük valamivel. És a versenyprogram is elég változatos lesz, azaz nem kizárólag vegyesen indul majd, lehet, hogy néha 200 mellen vagy 100 háton. Úgy vélem, ez a megfelelő út ahhoz, hogy csúcsformába tudjon kerülni a többiekkel egyetemben 2008 augusztusára.”
mob.hu-Sportlife Media