Sport - Új év, új autó
- Hogy sikerült az évadnyitó futamod?
- Rengeteget dolgozunk azért, hogy ott lehessünk a szezonnyitó futamon. Karácsony első napján kezdtük el építeni az új autómat. A versenyt megelőző napig dolgoztunk éjjel-nappal megállás nélkül, de elkészültünk az autóval és rajthoz tudtam állni. Eléggé megviselt és fáradt állapotban érkeztem a pályára. Ezen kívül, bevallom férfiasan, hogy egy kicsit tartottam az autótól és magamtól is. Azok az emberek, akik ismerik ezt a technikát, őrültnek tartottak, hogy a trabi után úgy ülök egy ilyen autóba és megyek vele versenyre, hogy előtte egy métert sem mentem vele. Ugyanis nem volt meg a megfelelő anyagi háttér a tréninghez. Bennem is kételyeket támasztott, hogy hogyan is fogok megülni egy több mint 200 lóerős autót, ami tejesen más hajtáslánccal rendelkezik, mint az utcai autók, és amivel eddig versenyeztem. Ennek ellenére az időmérőn a 17 kategóriatársam közül sikerült a negyedik legjobb időt autóznom, és ez nagyon nagy motivációt adott a versenyhez. A lendület meg is látszott az első előfutamon, és harmadik lettem. Sajnos utána jöttek a gondok, a pálya elkezdett száradni és nekünk nem volt csak esőgumink. Ugyanis egy garnitúra gumira volt pénzünk és dönteni kellett, hogy vizes vagy száraz aszfaltra vásároljuk meg. Az időjósok esőt mondtak, és mi az esőgumi mellet döntöttünk (ami száraz aszfalton egyáltalán nem tapad). Első nap még volt is egy kis eső, de a második napra teljesen felszáradt a pálya. Ezen felül a 2. előfutamban nekem jöttek, a 3.-ban kilöktek, és így a döntőben hátulról indultam. 17 autó közül így is a 9. lettem úgy, hogy senkinek nem volt technikai problémája. Én úgy gondolom, hogy a célunkat elértük: végigmentünk, az autó működött végig (bár nem tökéletesen). Ezen kívül a csapatértékelésben a 3. helyet szereztük meg. Mindemellett örömmel jelenthetem be, hogy nem egyedül voltam Kisvárdáról versenyző, hanem amatőr kategóriában indult egy nagyon ügyes, szintén kisvárdai fiú, Dicső Péter.
- Mit lehet tudni az új autódról?
- Ahogy azt tavaly a sajtótájékoztatón beharangoztuk, 2008-ban egy elég komoly építésű Peugeot 205 Mi16-ossal indulok, ami több mint 200 lóerős, minden karosszériaelem üvegszálas rajta, egy nagyon komoly hajtáslánccal rendelkezik, állítható futómű és még sorolhatnám.
- Hol és mikor lesz a következő futam?
- A bajnokság 2. futamát április 19-20-án az ausztriai Fuglauban rendezik, ahol tavaly nagy sikert arattam. De sajnos nem tudtam nevezni, mert nem érkeztek meg még minden helyről a támogatások, és pénz nélkül nem csak én, hanem senki nem tud versenyezni, nemhogy eredményeket elérni. A 3. futam ismét Magyarországon lesz pünkösdkor, ahol már indulni fogok.
- Gratulálunk, és csak így tovább!
- Köszönöm, és bízom benne, hogy legközelebb már dobogóra is állhatok!!
(kisvarda.hu)
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Új év, új autó
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu