Sport-Vereség az edzőmeccsen
Bár csapatunk számára már véget ért az idei bajnoki szezon, azért feladata még akad együttesünknek a levezetés időszaka alatt is. Ma például edzőmérkőzés várt Kolics János tanítványaira, akik délután két órától a bajnoki döntőre készülő Pick Szeged együttesét fogadták a Dunaferr Sportcsarnokban.
A feléig volt izgalmas
A Pick gárdájából természetesen mindenkit hadba szólított Vladan Matic vezetőedző, s a mieink is teljes csapatukkal várhatták a találkozót. Melyet a vendégek kezdtek gólerősebben, ám Törő és Zubai Gábor góljaival hamar egalizálta az állást együttesünk (3-3). Nem sokáig örülhettünk azonban az egálnak, mert három elrontott dunaújvárosi támadás után is gyorsan indíthatott a bajnoki címvédő, s pillanatok alatt újra biztos szegedi vezetést mutatott az eredményjelző (3-6).
Góllal, gólokkal válaszolt azonban csapatunk a Matic-gárda meglódulására, s a gyors lerohanásokat kíméletlenül kihasználó Törő révén ismét sikerült egalizálni. Kolics János gyors játékra sarkallta játékosait, ám a nagy iramban egyre több hiba csúszott a mieink játékába, s ezt nem is hagyta szó nélkül a Szeged, mely sorozatban négyszer is bevette Stochl kapuját (7-11). Innentől kezdve elsősorban a felzárkózás volt a mieink feladata, ám a piros-fehérek remekül megoldották a helyzetet, s a remek lövőformát mutató Putics Bence vezérletével, a szünethez érve minimálisra csökkentették hátrányukat (17-18).
A második felvonásban Puljezevic állt a szegedi kapu elé, s az ő beállása alaposan megváltoztatta a játék képét. Az egyre inkább összeálló szegedi védelem nehéz feladatot jelentett csapatunknak, s ha sikerült is átlőni a vendégek hatos falát, ott volt Puljezevic, aki a próbálkozások nagy részét hatástalanította. Negyed óra alatt mindössze három gólig jutott együttesünk, míg a vendégek sorozatban szerezték találataikat, így a játékrész derekánál már tíz fával álltak jobban Herberték (20-30). A véghajrában mindkét edző lehetőséget adott az addig kevesebbet szereplőknek, s bár ekkor már azért a mieink is pontosabban játszottak, a győzelmet, 29-37 arányban a szegediek szerezték meg.
Forrás: dunaferrhanball/SLM