Sport- Vízilabda: "Győzni akarunk a spanyolok ellen is "

" A lányok nem számolgatnak győzni akarnak ! "
"A lányok nem számolgatnak, ezt az ötödik mérkőzést is meg akarják nyerni" – mondta rövid telefon beszélgetésünk során Köpf Károly, a csapatot vezető főtitkár. A csapat eddigi játékáról igy beszélt: "Az első három mérkőzésen, a Kanada elleni értékes győzelmet is beleértve nagyon jól játszott a csapat. Fegyelmezetten védekezett és minden alkalommal jelentkezett egy góllövő is. Kuba ellen az elején kissé akadozott a gépezet. Az eddig nagyszerüen védő Horváth Patricia gyengébb napot fogott ki, néhány háritható gólt kapott. Godova Gábor azonban gyorsan cserélt, Sós Ildikó állt a kapuba. Ezzel rendeződtek a sorok és már csak a győzelem aránya volt kérdéses. " Majd befejezésül megismételte: " A lányok nem számolgatnak győzni akarnak ! "

Drávucz Rita gólerős a találkozók többségén (Fotó: Doba István)
* * *
Az ebéd és a délutáni pihenő utáni a magyar együttes megtekintette a másik csoport rangadóját, a Görögország – Olaszország találkozót. A mérkőzés nem a várt szoros eredményt hozta. A görögöknek semmi esélyük nem volt, az olaszok végig biztosan vezetve nagy különbséggel nyertek. Ebben a csoportban az elsőségről a csütörtöki Oroszország – Görögország mérkőzés eredménye dönt. Mivel az orosz – olasz találkozó döntetlen volt, az oroszok csak abban az esetben lehetnek csoportelsők, ha nyolcnál több góllal nyernek, vagy nyolccal, de több, mint 15 gólt dobnak. Nem lesz könnyű feladat.
Forrás: MOB információ,www.sportlifemedia.com