Sporthírek

Sportlövészet: Az öt olimpiai kvóta is csoda ilyen körülmények között - Sport

Sportlövészet: Az öt olimpiai kvóta is csoda ilyen körülmények között - Sport
Sport - Öt sportlövő indul kilenc versenyszámban - további nyolc egy körrel vagy koronggal maradt le a kvalifikációról: ez a mérlegük a honi sportlövőknek, amire büszkék lehetnek, különösen, ha azokra az egészen elképesztő állapotokra is tekintettel vagyunk, amelyek között megszülettek ezek az eredmények, hangzott el a MOB olimpiai egyeztetésén.
A szövetségnek nincs saját, nemzetközi szintű lőtere: a londoni olimpiáig csak akkor tartható fenn a jelenlegi szint, ha állami akarattal fejlesztik a Fehér úti lőteret (ahol ma csak pisztoly-viadalokat lehet rendezni: egy, a komplett magyar mezőnyt felvonultató puskás viadal a Pongrác úton három napig tart a szűkös tér miatt).

"A nemrég bejelentett plusz állami támogatás arra volt jó, hogy a halottat szépen felöltöztessük..." - jegyezte meg kesernyésen Krzyzewsky Miklós elnök, bár jelezte, a már lezárult kvótaszerző időszak után a póttámogatás az öt olimpikon és az edzőpartnerek jobb menedzselésére talán elég lesz.

Azt azonban látni kell, hogy miközben itthon munka és tanulás mellett lőnek a versenyzők - így igen nehéz a nemzetközi szinthez szükséges 4-6 órás edzésmunkát elvégezni -, addig a külföldi vetélytársak többsége egytől egyig profi. Ennek apropóján egy döbbenetes számmal szolgált Kovács Tibor főtitkár, aki elmondta: Gönczi József, a szlovákok olimpiai bajnoka egyszemélyben évi 30 millió forintos felkészülési támogatást kap - nálunk a szövetség teljes költségvetése alig több ennek a háromszorosánál...

A sportlövők egyébként haloványabban szerepeltek az elmúlt években - igaz, a korongosokat leszámítva itt négyévente rendeznek vb-t, amelyen nehezebb helytállni, mint az olimpián, minthogy itt egy országból egy számban hárman is tüzelhetnek, míg az olimpián egy vagy két lövő képviselhet egy nációt. (Krzyzewski elnök ehhez hozzátette: a sportág eredményességét nagyban befolyásolta, hogy a nemzetközi szövetség érthetetlen módon az egyetlen futócéllövő számot törölte az olimpiai programból, így ez a korábban oly eredményes szakág néhányak hobbijává degradálódott.)

Az sem segít, hogy a felkészüléshez elengedhetetlen technikai feltételek nem igazán adottak: a 25 méteres számokhoz használt, még az 1996-os atlantai olimpia előtt vásárolt berendezés egyre többször mondja fel a szolgálatot, miután időnként leszállítják Pécsre, hogy a pekingi kvótát szerzett Csonka Zsófia gyakorolhasson. A koronglövők eredményes szerepléséhez nem ártana, ha a pekingi játékokon használatos berendezést és korongokat beszereznék Igaly Diáéknak.

Olimpiai bajnoknőnk edzéslehetőségei újabban megoldódni látszanak: immáron nem csak délelőtt edzhet két órát Budaörsön, hanem délután is - az olimpia előtt ez óriási lökést adhat a felkészüléséhez. Ebben a szakágban még talán van esély egy kvótára, az Eb-n ugyanis Somogyi Árpád rosszabb utolsó sorozatával lett kilencedik holtversenyben: a döntőért a szabályok szerint szétlövést rendeznek, olimpiai kvótánál viszont nincs szétlövés - ez azért nem teljesen méltányos, hogy a nyolcadik ugyanolyan eredménnyel mehet Pekingbe, a kilencedik nem; a MOB vezetői mindenesetre igyekeznek minden követ megmozgatni, hogy Somogyi szabadkártyához jusson.

A konzultáción ugyanakkor az is kiderült, hogy a sportágban alig van főállású edző (a korábbi fellegvárnak számító Honvédben is csak egy), szinte mindenki társadalmi munkában teszi a dolgát; az állami apanázshoz csupán ősszel hozzájutó egészségügyi team éves, világversenyek után dukáló jutalmát az edzők a saját jutalmukból dobják össze. Ráadásul a lövőknek még "szerencséjük van": a sportpszichológus, Lénárt Ágota maga is a sportág művelői közé tartozik, így juttatás nélkül is folyamatosan dolgozik velük (mellesleg miután ma három sportpszichológus van, a fizetésükért az elvárthoz képest tízszer annyi munkát végeznek, hiszen ők hárman foglalkoznak a komplett olimpiai csapattal - "ha ezt egy olasz versenyzőnek elmondod, kiröhög", jegyezte meg Kovács Tamás MOB-sportigazgató).

Végül szó került arról is, hogy az új sportorvosi rendszer végveszélybe sodorta a sportágat: miután újabban az igazoláshoz szükséges sportorvosi vizsgálatokra hetek, sőt, hónapok múlva kapnak időpontot a versenyzők, több ezer lövőt fenyeget az, hogy a rendőrség visszavonja a fegyvertartási engedélyét. A hatóság ugyanis nem fogadja el azt az ideiglenes papírt, amit a kéthónapos várakozási időszakra állít ki a sportorvos, csak a rendes sportorvosi alapján hosszabbítja meg a fegyvertartási engedélyt. Igaz, mint az olimpiai keret vezető orvosa, Pavlik Attila megjegyezte: az új rendben azért torlódtak fel a kérelmek, mert megszűnt az az időszak, amikor az intéző húsz igazolást bevitt az ismerős dokihoz, és az végigpecsételte valamennyit; most annak a több ezer sportolónak is el kell mennie a sportorvoshoz, aki korábban a rendelők környékén sem járt, sőt, a vizsgálatokat is végigcsinálják velük, ez hosszabbítja meg az igazolások kiállítását.

Forrás: www.sportforum.hu

Sportlövészet: Az öt olimpiai kvóta is csoda ilyen körülmények között - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu