Szenzációs bravúr az Olasz Nagydíjon!
A mindössze 21 éves német pilóta a Toro Rosso volánjánál vágott neki az 53 körös versenynek, mögüle Heikki Kovalainen rajtolhatott a másik McLarennel, majd az ausztrál Mark Webber, a francia Sébastien Bourdais, Nico Rosberg és a ferraris Felipe Massa volt az első hat rajtsorrendje.
Lewis Hamilton előző, Belga Nagydíjon autózott - később kiderült, hogy szabálytalan - előzése miatt az FIA egy bokszutca-áthajtásos büntetés idejével, vagyis 25 másodperccel büntette a cél után a brit pilótát, aki így az első helyről a harmadikra csúszott vissza.
A világbajnoki pontverseny állása szerint a brit 76 ponttal állt ekkor az élen, mögötte azonban mindössze két ponttal lemaradva, 74 ponttal a brazil Felipe Massa hajrázott Olaszországban. Így vágtak neki a versenyzők a ma délutáni Olasz Nagydíjnak.
1. kör: A Safety Car felvezetésével indult az idei Olasz Nagydíj, a felvezető körök után Sebastian Vettel indult az élről. Előzésre egyelőre nem volt lehetőség, ráadásul a negyedik rajt-pozíciót megszerző Sébastian Bourdais autója még a rajt előtt beadta a kulcsot, így úgy tűnt, feladta a versenyt. Az eső szakadt.
2. kör: Bourdais autóját megjavították, nekivághatott ő is a versenynek, igaz, a mezőny legvégéről. A Safety Car kigurult a bokszutcába, a futam elindult.
3. kör: Az esős pályán a versenyzők óvatosan autóztak egyelőre, az élen továbbra is Sebastian Vettel, mögötte Heikki Kovalainen, Mark Webber és Nico Rosberg. Felipe Massa az ötödik, Hamilton és Raikkönen még nem javított pozícióján.
6. kör: Az élen a fiatal német pilóta két másodperces előnyre tett szert a második helyen autózó finn előtt, Fernando Alonso ekkor a hetedik, Kimi Raikkönen a 12, míg Lewis Hamilton a 13.
7. kör: Sebastian Vettel az élen közel hat másodpercesre növelte előnyét.
8. kör: A 12. helyen autózó Kimi Raikkönen megelőzte az előtte makacskodó Giancarlo Fisichella Force Indiáját, elszakadt Lewis Hamilton elől.
9. kör: A brit Lewis Hamilton a célegyenesben megelőzte Fisichellát, az élen továbbra sem volt változás, az eső megállás nélkül szakadt, a pálya felszíne szinte tocsogott a vízben.
10. kör: Hamilton előtt szabad volt a pálya, az egyik körben bravúros gyorsasággal megelőzte a ferraris Kimi Raikkönent, ezzel átvette a tizenegyedik helyet.
12. kör: Giancarlo Fisichella Force Indiájával felszaladt az előtte gurulóla az egyik kanyarban, majd a kigyorsításnál leszakadt az autója orr-része, ezzel elvesztette uralmát az autó felett és kigurult a pályáról, nekicsapódott a gumifalnak, ezzel feladta a versenyt.
15. kör: Lewis Hamilton feljött a tizedik helyre, az élen Vettel 9.5 másodpercre növelte előnyét.
17. kör: A McLaren Mercedest hajtó Hamilton sorra előzte meg a kanyarívek rázókövein a vetélytársakat, az eső pillanatnyilag elállt. Érkeztek a pilóták a bokszutcába.
18. kör: Sebastian Vettel kigurult a bokszba, megkapta az extrém-esős gumikat és 77 liter üzemanyagot. Az elkövetkező öt percen belülre hatalmas esőt mondtak a pálya felett.
19. kör: Lewis Hamilton megelőzte a hetedik helyen autózó Fernando Alonsot is.
21. kör: Heikki Kovalainen és Felipe Massa is kigurult a bokszba. Sebastian Vettel visszakapta első helyét a mezőny élén.
25. kör: Timo Glock kigurult a bokszba, szintén extrém-esős gumikat tetetett fel, míg a kiállások miatt az ekkor második helyen guruló Lewis Hamilton három kör múlva gurult ki üzemanyag-feltöltésre és gumicserére. Az eső elmaradt, a pálya kezdett száradni.
26. kör: Jarno Trulli és Kimi Raikkönen is kigurult a bokszba, a ferraris azonban gyanúsan kevés, mindössze 14 körre elegendő üzemanyagot kapott a négykerekűbe.
27. kör: Lewis Hamilton 9.7 másodperces boksz-kiállása alatt 92 liter benzint kapott, amely a verseny végéig elegendő volt a brit pilótának. Úgy tűnt, hogy a McLaren egykiállásos taktikával játszik.
29. kör: Az élen Sebastian Vettel zavartalanul autózhatott, mögötte Heikki Kovalainen, a harmadik helyen Fernando Alonso, aki ekkor még azonban nem volt boksz-kiálláson a 14. nagydíjon.
30. kör: Felipe Massa a hatodik helyen autózott, 22 másodperccel lemaradva az élen guruló Toro Rosso mögött.
32. kör: Sebastian Vettel az élen 11.849 másodperces előnnyel vezetett, Lewis Hamilton a hatodik helyen gurult, Fernando Alonso a 13. helyre csúszott vissza.
33. kör: Felipe Massa intermediate abroncsokat kapott a bokszban, az eső az előrejelzésekkel
ellentétben nem érkezett, a versenyzők sorra gurultak ki az intermediate gumikért.
34. kör: Heikki Kovalainen, Mark Webber és Robert Kubica is gumikat cserélt, Sebastian Vettel továbbra is rótta az élen a köröket egymás után.
35. kör: Kimi Raikkönen visszagurult a bokszba, 6.3 másodperces gumicseréje után a nyolcadik helyre érkezett vissza Heidfeld mögé.
36. kör: Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is kigurult intermediate gumikért. 17 kör volt hátra a versenyből.
38. kör: Vettel 9.5 másodperccel vezette a versenyt Kovalainen, Kubica, Alonso, Heidfeld, Massa és Hamilton előtt.
40. kör: Lewis Hamilton megérkezett a hatodik helyen autózó Felipe Massa mögé. Különbségük: 1.103 másodperc.
41. kör: 12 körrel a verseny vége előtt az ötödik Nick Heidfeld és a hatodik Felipe Massa különbsége mindössze 0.600 másodperc volt, míg Hamilton csak 0.304 ezreddel volt lemaradva a braziltól. Az élen továbbra is Sebastian Vettel.
43. kör: A fiatal német pilóta tönkreverte a mezőny egészét, káprázatos vezetésével 13.028 másodperccel autózott a második helyen guruló finn Heikki Kovalainen előtt.
45. kör: A sorrend ekkor: Sebastian Vettel (Toro Rosso), Heikki Kovalainen (McLaren Mercedes), Robert Kubica (BMW-Sauber), Fernando Alonso (Renault F1). Kimi Raikkönen ugyan magáénak tudhatta a futam leggyorsabb körét, 1.32. 733-s idejével, mégis csupán a tizedik helyen autózott.
47. kör: Raikkönen két másodperccel feljavította saját, egyúttal a mezőny leggyorsabb kör-idejét, feljött a kilencedik helyre.
48. kör: Felipe Massa továbbra is a hatodik, Lewis Hamilton a hetedik, Mark Webber a nyolcadik
volt.
50. kör: Három kör volt hátra a világbajnoki pontverseny 14. futamából, az Olasz Nagydíjból, az élen a sorrend változatlan. Vettel, Kovalainen és Kubica ekkor a három dobogós.
52. kör: A célegyenes előtti utolsó kanyarban David Coulthard autójáról leszakadt egy darab, Sebastian Vettel az utolsó körére fordult rá.
53 kör: Sebastian Vettel, a mindössze 21 éves német pilóta mindenkit alázva, rajt-cél győzelmet aratva megnyerte az Olasz Nagydíjat. Ezen a hétvégén megszerezte élete első pole-pozícióját és első futamgyőzelmét.
Második lett Heikki Kovalainen, a harmadik helyre Robert Kubica érkezett meg. Felipe Massa a hatodik, míg Lewis Hamilton a hetedik helyet szerezte meg a Formula-1 14. nagydíján, Monzában. Ezzel a futammal 2008-ban elbúcsúzott Európától a Forma-1 mezőnye, visszavágó két hét múlva Szingapúrban.
Forrás: SLM/Pi-Zsi