Szó sem lehet döntetlenről – nyerni kell és kész
A Magyar Kupából Debrecenben kiesett együttes nem elégedhet meg még a döntetlennel sem hazai pályán, Varga István mindenképp győztes hazai meccsre számít annak ellenére is, hogy azonos erősségűnek tartja mindkét csapatot.

Varga István
„Hazai pályán mindenképpen nyernünk kell, és az utolsó három szót kihangsúlyoznám. A hátsó sorunk is erősödik, hiszen Horváth Gabi már játszhat, Radovics azonban továbbra sem állítható csatasorba" - mondta az edző, aki szerint ismét egy presztízsmérkőzés tanúi lehetnek a fehérvári szurkolók.
Forrás: SMC/Pi-Zsi