Támad a Loki!
Czvitkovics Péter szerint még nem nyújtjuk azt a teljesítményt, ami tavasszal jellemezte a csapatot.
A DVSC-TEVA holnap 20 órától a Sahtyor Karagandi csapatát fogadja az UEFA-kupa első selejtezőkörének visszavágóján.
- Nincs mit szépíteni: még nem nyújtjuk azt a teljesítményt, ami a tavasszal jellemezte a Lokit, s megmondom őszintén, nem tudom, miért van ez így - mondta a Naplónak a Loki középpályása, Czvitkovics Péter. - Ugyanazt a munkát végezzük, mégsem vagyunk formában, de biztos vagyok benne, minél több meccsen leszünk túl, annál jobb produkciót láthat majd tőlünk a közönség. A bajnoki nyitányon sem olyan játékot nyújtottunk, amit terveztünk, de szerencsére megfordítottuk az eredményt és elértük a legfontosabb célkitűzést, megnyertük a meccset. A Sahtyor elleni mérkőzés egészen más lesz, mint a bajnoki találkozó, egy nemzetközi kupameccs semmihez sem hasonlítható. A karagandi összecsapáson sem fociztunk csúcsformában, ennek ellenére a helyzetek alapján gólokkal nyerhettünk volna, ám ez az 1-1 is biztató a visszavágó előtt. Ígérhetem, nem játszunk 0-0-ra, sem kontrákra, támadni foguk, mert gólokkal kell megnyernünk a kazahok elleni találkozót.

sportandmedia