Sporthírek

Tatai kérdőjelek

Tatai kérdőjelek
Orbán István, a tatai edzőtábor igazgatója előzetesben csücsül, a létesítmény a magát ártatlannak valló vezetője ellen felhozott vádak ellenére jól működik a belső vizsgálat szerint. Gazdasági bűncselekmény történt, netán politika is begyűrűzött az ügybe?
Orbán István egyelőre a hűvösön piheni ki az olimpia előtti pörgős tatai hónapokat.
Nyár derekáig sportolóktól és rendezvényektől hemzsegett a komplexum, néha túl sokan is voltak, hiszen Orbán István a saját vezetése alatt álló létesítményben sérülést okozva karambolozott - ez is most derült csak ki, a kenőpénz kifizetésére szorított kivitelezők, megzsarolt klímások, ingyenkajáltatásra rábírt büfések esetei közepette.
Az edzőtábor működésére mostanáig nem volt panasz, általában a megvalósult és a tervezett fejlesztésekről volt szó a sportvezetés berkeiben, így a helyszínre kihelyezett tavaszi MOB-elnökségin is.
A helyi jólértesültek a tatai önkormányzattól februárban elbocsátott fideszes jegyzőt és feleségét sejtik az akció mögött, utóbbit az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnöke, Orbán távolította el a tatai edzőtábor gazdasági igazgatói posztjáról.
A nyomozás érdekeire való tekintettel részleteket a hatóság még nem árul el, mindenesetre megalapozottnak tekintik az Orbán István elleni vádakat, amelyek alapjául szolgáló bizonyítékokat a gyanúsított és védője viszont még nem ismerheti.
Az MSZP említést sem tesz az ügyről, a MOB sem nyilatkozik. A sportért felelős (független) miniszter, Gyenesei István által elrendelt, villámgyorsan lezavart belső vizsgálat rendben találta az edzőkomplexum működését, ami furcsán veheti ki magát, ha bebizonyosodnának a tatai visszaélések, egyúttal az, hogy azokról sokáig semmi sem derült ki.

Sport and Marketing Crew/ SLM