Sporthírek

Tenisz:Az olimpiai bajnoknő nem gondol a világelsőségre

Tenisz:Az olimpiai bajnoknő nem gondol a világelsőségre
Jelena Gyementyjeva pekingi elsősége után sem gondol arra, hogy átveheti az első helyet a női teniszezők világranglistáján. Pedig az US Open megnyerésével nagyon közel kerülhetne hozzá.

"Természetesen nagyon szeretnék én lenni a világelső, ez a nagy álmom, de egyelőre nem gondolok erre. Csak a játékomra koncentrálok" - mondta az újdonsül olimpiai bajnok, az orosz Jelena Gyementyjeva a Patty Schnyder ellen megnyert (6-3, 6-2) negyeddöntője után. A világranglistán jelenleg a hatodik helyen álló orosz nagyszerű formába lendült a nyár végre, pedig májusban még a teniszezéstől is elment a kedve, miután a Roland Garros negyeddöntőjében már egy megnyert meccset veszített el Dinara Szafina ellen (6-4, 6-7, 0-6). "Azután a meccs után nagyon nehéz volt. Nem tudta semmire sem gondolni, nem volt kedvem edzeni, nem érdekelt a döntő sem, meg sem néztem. De tanulságnak jó volt, mindent újra kezdtem, majd a füves pályás szezon legelején újra kikaptam Dinarától. Abból a meccsből megint csak tanultam, és szerintem ennek köszönhetően győztem őt le a pekingi döntőben".
A két orosz teniszező különversenye akár Flushing Meadowsban is folytatódhat, ehhez mindkettőjüknek be kellene kerülni a döntőbe.

 

SportLifeMedia/VCS