Tizenegy magyar vívó lehet ott az olimpián - Sport
A pekingi játékokon a férfi tőrben és a női párbajtőrben csak egyéni versenyt rendeznek. Ebben a két szakágban az olimpiai ranglistáról az első nyolc helyen álló versenyző szerez részvételi jogot (nemzetenként legfeljebb két sportoló), illetve további 3 európai (nemzetenként 1 vívó). A férfi tőrben magyar versenyzőt nem találunk az említett ranglista előkelőbb helyein.
A női párbajtőrőzők módosított ranglistáján Szász Emese a hetedik. (minden nemzetből csak két vívó eredményét veszik figyelembe) 2008-ban még 9 vk versenyt rendeznek ebben a fegyvernemben, amelyből hármon dupla pontokat lehet szerezni. Hormay Adrienn és Mincza-Nébald Ildikó áll még biztató helyen , akik ha Szász Emese tartja helyét a legjobb nyolc között, akkor van esélyük a részvételre. A kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea (fotó) helyzete nagyon nehéz, hiszen a kilenc európai pontgyűjtő versenyből csak a két legjobb eredmény számít majd a ranglistán, s ő a jelenlegi 44 pontjával a 43. helyen áll.
Az olimpián négy fegyvernemben rendeznek csapat versenyt . A csapatok pontversenyében az első négy nemzet olimpiai kvótát szerez, további négy nemzet is kijut az olimpiára, de minden kontinensről csak egy. A női kardban a magyar együttesnek nincs esélye. A férfi párbajtőrben, női tőrben és férfi kardban azonban egyaránt a harmadik helyen állnak a magyar csapatok, s ha a jövő évi világkupa sorozatban legalább a negyeddöntőbe bekerülnek az egyes viadalokon, már olimpiai résztvevők lehetnek. Ebben az esetben nem is érdekes, az egyéni ranglistákon elért helyezés, hiszen fegyvernemenként 3-3 vivót lehet nevezni a csapatversenyre, akik azután az egyéniben is indulhatnak.
A női kardozók csapat versenyében a magyar együttes a 10. helyen áll, nincs esélye az olimpiai részvételre. Nagy Orsolya viszont jelenleg a harmadik helyet foglalja el az egyéni ranglistán, ha a részvételre esélyes csapatok vivónőit nem vesszük figyelembe.
A ranglistákat a jövő év március 31-én zárják. Ezután az egyes fegyvernemekben kvótát nem szerző nemzetek vívói a zónaversenyeken szerezhetnek indulási jogot. Európának 2-2 helye van minden fegyvernemi zónaversenyen, de nemzetenként csak 1-1 sportolót nevezhetnek a versenyre. Athén előtt a férfi tőröző Marsi Márk éppen a budapesti viadalon szerezte meg az indulás jogát. A jövő évben valami hasonló bravúrra volna szükség, hogy az összes fegyvernemben legyen legalább egy magyar induló Pekingben.
Most pihenő, majd erőgyűjtés következik, hiszen jövő januárban folytatódik a pontvadászat.
Forrás: www.sportforum.hu
Tizenegy magyar vívó lehet ott az olimpián - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu