Tóth Norbert már a kispadon lehet
"Korábban bíztam benne, hogy a Debrecen ellen már ott lehetek a keretben, azonban a vártnál lassabban gyógyultam, így késett a bemutatkozásom" - mondta honlapunknak Tóth. "Bár még mindig érzek egy kis fájdalmat a bokámban, az orvosok már azt mondják, hogy teljesen felépültem. Úgy tűnik tehát, hogy a hétvégén már ott lehetek a kispadon. Persze ehhez majd Csertői Aurél edzőnek is lesz egy-két szava, hiszen nagyon sokat kihagytam. Hiába edzek július 20-a óta, ennek nagy része csak futás és kondizás volt. Ráadásul közben előjöttek a fájdalmak és abba is kellett hagynom ezeket. Teljes értékű munkát csak 8-9 napja végzek. Jelenleg úgy érzem, 10-20 percet tudnék vállalni a hétvégén."
Forrás: SMC/haladas.hu
Forrás: SMC/haladas.hu