Túl a füredi sokkon
„Egyáltalán nem vettük biztosra a füredi győzelmet, így nem lehet azt mondani, hogy azért kaptunk ki, mert nem vettük komolyan a mérkőzést. A Balatonfüred jól erősített, az első öt közé várják magukat, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Sok minden összejött, de ettől függetlenül nyernünk kellett volna a meccset.
Elsősorban a sérülések miatt kaptunk ki. Rosta Miki és Nagy Kornél kiesése mellett a vállát fájlaló Miss Zoli játékát sem akartuk kockáztatni. Nem volt cserénk, nem állt össze a védekezésünk, a kapusteljesítményünk pedig a nullával volt egyenlő. De hangsúlyozom, így is nyernünk kellett volna.
A füredi vereség után leültünk, megbeszéltük a dolgokat, és készültünk a Batta ellen. A mutatott játék alapján mondhatom, hogy túl van a csapat a vereségen, ami nagyon jó, mert közeleg a Veszprém elleni meccs. Most azonban még csak a szombati, Komló elleni bajnokira készülünk, utána lesz egy szabad hetünk, hogy a Veszprém-rangadóra ráhangolódjunk" - mondta György László.
Forrás: SMC/Várkonyi Csaba