Újabb kiütés
A Győr együttesének sem adott kegyelmet a Dunaferr SE kézilabda csapat, mely 17 góllal, 37-20 arányban győzte le a Rába-parti gárdát 19.-én este a sportcsarnokban.
Dunaferr SE - Győrhő ETO FKC
37-20 (19-12)
Dunaferr SE: Mikler, Miss 2, Zubai Sz. 2, Bajusz 1, Kemény, Zubai G. 4, Törő 11. Csere: Stochl (kapus), Grebenár 10, Szalafai 5, Bakos 1, Sándor, Rosta, Benmiloud 1.
Edző: Kolics János.
Újabb biztos győzelem reményében lépett szombaton pályára az újvárosi csapat, mely a sérült, s az első jelentések szerint hathetes kényszerű pihenőre kárhoztatott Nagy Kornél nélkül is egyértelmű esélyesként várta a Győr elleni esti bajnokit.
Kis hibákkal is biztosan
Alaposan bekezdett a mérkőzés elején a hazai gárda, mely első négy támadásából négy gólt szerzett, s erre csak az ötödik percben tudtak válaszolni a vendégek (4-1). A folytatásban is igyekezett nagy tempót diktálni a Dunaferr, s bár ekkor már a győriek is bekapcsolódtak a gólpárbajba, azért így is biztosan nőtt tovább a mieink előnye (11-5).
A nagy rohanásban viszont olykor hibák is becsúsztak, így a félidő dereka után inkább a vendégek lehettek elégedettebbek, mert a volt dunaújvárosi Széles László vezérletével felzárkóztak négy találatra. Eddig tartott azonban az ETO fellángolása, mert a továbbiakban ismét a dunaújváros rajongóinak percei következtek. Grebenár a szaggatotton kívülről lőtt ellenállhatatlanul, Törő a szélről nem tudott hibázni, s mivel a többiek is hozzátették a maguk jó teljesítményét, a félidei szünethez érve már hét fával álltak jobban a piros-fehérek (19-12).
Más súlycsoportban
Ahogy várható volt, a második félidőben sem tört meg a lendület, továbbra is nagy kedvvel, s ami még fontosabb, eredményesen játszottak a hazaiak. Törő és Grebenár valóságos kézilabda bemutatót tartottak, így pillanatok alatt megvolt a "tízközte", s innentől már csak az volt a kérdés, hogy megússza-e a kiütést az egyre inkább fáradó vendégcsapat (22-12).
Próbálkoztak a győriek persze becsülettel, de ezen a napon minimum egy osztálynyi különbség volt a két együttes között, így a piros-fehérek látványos gólokkal szórakoztatták közönségüket, mely természetesen hálás is volt a szép produkcióért. A véghajrában már csak azért izgulhattak a hazai szurkolók, hogy sikerüljön megdobni a negyven találatot, s bár ez most nem jött össze, a 37-20-as győzelemmel minden Dunaferr-szurkoló elégedett lehetett.
Mestermérleg
Nem csak a drukkerek örültek a biztos sikernek, Kolics János vezetőedző is elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően.
- Örülök, hogy látványos játékot nyújtottunk, láthatóan élveztük a mérkőzést. Emellett azt tartom a legnagyobb pozitívumnak, hogy bármilyen összeállításban léptünk pályára, sem támadásban, sem védekezésben nem tört meg a lendületünk: végig magas szinten tudtunk játszani, s ilyen arányban is megérdemelten győztünk.
sportandmedia