Újra Nagy Sportágválasztó Cseh Lacival és Illés Bélával
A kétnapos rendezvény célja, hogy az óvodás és iskoláskorú gyermekek edzők, élsportolók segítségével és közreműködésével minél több mozgásformát közelebbről megismerve dönthessék el, hogy milyen sportágat választanak maguknak. Azaz: a gyerekek rengeteg sportba kóstolhatnak bele, hazai világsztárok társaságában. Lehet, hogy pénteken csobban a vízbe a jövő Cseh Lászlója, ragad kenulapátot egy új Vajda Attila, vagy rúg labdába egy pöttöm Illés Béla.
A Nagy Sportágválasztón egy helyen mintegy negyven sportágat lehet kipróbálni, sőt, a szülők a csemeték adottságai alapján már azt is megtudhatják, hogy hova lenne érdemes levinni a gyermeküket. A gyermekeknek és a szülőknek sporthősök segítenek majd, ott lesz a pekingi bajnok kenus Vajda Attila, a bronzérmes Kozmann György, a háromszoros ezüstéres úszó, Cseh László és a szintén pekingi második birkózó Fodor Zoltán, illetve a korábbi ötkarikás győztesek közül a kajakozó Storcz Botond, Kovács "Kokó" István ökölvívó és Kovács Antal cselgáncsozó, de segédkezni fog az Illés Labdarúgó Akadémia tulajdonosa, Illés Béla is.
Pénteken délelőtt 9 órától az óvodából és iskolákból érkező gyermeksereget, szombaton ugyanebben az időben a családokat várják a III. Nagy Sportágválasztón.
Forrás: SLM/Borsik Richard