Utolsó magyar bajnoki aranyérmét nyerte a Vescovo-Törökgyörgy kettős - Sport
Túlzás nélkül állítható, hogy a Pro Art TSE világklasszisai eksztázisban versenyezték végig az összes kört, plusz energiát adva ezzel a többi magyar táncosnak is. A bajnoki ezüstérmet Andrea Silvestri és Váradi Martina nyerte meg, így ők képviselhetik Törökgyörgy Melindáék mellett a magyar színeket a december 8-i világbajnokságon. Azon a vb-n, amelyen Maurizio és Melinda a világbajnoki cím várományosaként indul.
Magyari Róbert, Szalai Ágnes talán életük legjobb produkciójával érdemelték ki a bronzérmet. A döntő további sorrendje: 4. László Csaba és Mikes Anna, 5. Vas Zsolt és Práger Kitti, 6. dr. Faluvégi András és Anasztaszija Jerofejeva. Az utóbbi párosnak ez volt az első közös magyar bajnoksága, akárcsak a László Csaba, Mikes Anna kettősnek. Az est fővédnöke Elbert Gábor sport szakállamtitkár volt, Futó Károly, a győri Dimenzio TSE első embere pedig egy külön meglepetéssel készült a magyar bajnokságtól búcsúzó Melindától és Mauriziótól: egy cigányzenekar lépett parkettre, amely külön nekik játszott. Klasszisaink ezt követően cigányzenére (!) táncoltak egy cha-cha-chát, és egy szambát, majd latin zenére egy rumbával búcsúztak, mert jövőre már a profik táborát erősítik. További részletek a www.versenytanc.com – on.
Az Austrotherm Kupáért kiírt Latintáncok Magyar Bajnoksága, Győr (49 páros indult)
1. Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda (Pro-Art TSE)
2. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Valcer TSE)
3. Magyari Róbert, Szalai Ágnes (Fenomén TSE - Studio 2000 TSE)
4. László Csaba, Mikes Anna (Szilver TSE)
5. Vas Zsolt, Práger Kitti (Happy Dance)
6. Dr. Faluvégi András, Anasztaszija Jerofejeva (Dimenzio TSE)
------------------------------------------------------------------------------------
7. Valc Szabolcs, Lovászi Orsolya (Pro-Art TSE)
8. Nagymihály Balázs, Vanessa Iudice (Pro-Art TSE)
9. Kovács László, Kelemen Erika (Kner TSE - Nyíri Lajos TSE)
10. Balázs Zsombor, Németh Nikoletta (Fanat-X TSE)
11. Schreiner Balázs, Molnár Andrea (Fenomén TSE)
12. Széles András, Czina Boglárka (Pro-Art TSE)
Mobilpress - MCOnet
Utolsó magyar bajnoki aranyérmét nyerte a Vescovo-Törökgyörgy kettős - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu