Sporthírek

Változás a MOB tagságban - Sport

Változás a MOB tagságban - Sport
Sport - Az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöksége legutóbbi ülésén kegyelettel emlékeztek a nemrég elhunyt Zsivótzky Gyula (fotó) bajnok társukra, a Nemzet Sportolójára.
A megbeszélés során a valamennyiük nagy bánatára, fájdalmára eltávozott kiváló sportoló helyére az aranyérmesek Ihász Kálmánt, az 1964-ben Tokióban olimpiai bajnokságot nyert labdarúgó-válogatott játékosát delegálták a MOB tagjai sorába.

Dömötör Zoltán, a klub elnöke az elmúlt időszak több eseményére is visszapillantott. Így emlékezett a dunai hajókirándulásra, amelyet a Mező Ferenc Közalapítvánnyal közösen szerveztek, a huszonhét olimpiai bajnok részvételével rendezett három napos egri, debreceni, hortobágyi utazásra, a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlési termében tett látogatásra, amely Tarlós István meghívása alapján jött létre, s Gyarmati Dezső születésnapi köszöntésére.

Elhatározták, hogy a következő klubnapra, november 12-én, 17.30 órakor kerül sor, a Széchenyi Gyógyfürdő rendezvénytermében. A vendég ezúttal Payer András a könnyűzene kiváló képviselője lesz. A nyugdíjas érmes olimpikonok hagyományos találkozóját pedig a MOB a tervek szerint december 9-én rendezi meg.

Dömötör Zoltán köszönettel emlékezett arra, hogy a Belváros-Lipótváros Önkormányzata, valmaint az ESMA jogutódja, támogatásban részesítette a klubot. Folytatódik a bajnokok színházi látogatásának sorozata is, amelyet Németh Angéla szervez rendkívüli gonddal és körültekintéssel.

Forrás: www.sportforum.hu

Változás a MOB tagságban - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu