Sporthírek

Várhidi nem a lengyelekre, hanem a vébére gondol - Sport

Várhidi nem a lengyelekre, hanem a vébére gondol - Sport
Sport - Várhidi Péter szövetségi kapitány a 2008-ban kezdődő világbajnoki selejtezőkre építgeti együttesét.
A szakvezető a mérkőzés után, s vasárnap reggel, a Magyar Televízió Napkelte című adásában részletesen szólt a Málta elleni 2-0 tapasztalatairól s a csapat előtt álló feladatokról.

- Ne foglalkozzunk most azzal, hogy szombati győzelmünk visszavágás volt-e a máltai 1-2-ért! Ez egy új csapat, nem szabad összehasonlítani semmilyen korábbi együttessel. Egy esztendővel ezelőtt egy építkezés kezdődött. Málta legyőzése kötelezőnek számító feladat volt, és teljesítettük is. Az erre az évre tervezett feladatokat elláttuk, kialakult a csapat gerince, most már jöhet a tortára a hab, azaz az eredményességünkön is javíthatunk. Sok munka kell még ahhoz, hogy célba érjünk, de ez a győzelem is bizonyította, hogy jó úton járunk.

A kapitány kiemelte, hogy a keretnél igen jó a csapatszellem.

- Büszke vagyok az együttesre, játékosaim megmutatták, hogy nagyon tudnak küzdeni, látszik rajtuk, hogy valóban nemzetközi szintű futballisták akarnak lenni. A második félidő elején mutatott húsz perc megmutatta, hogy hova juthat ez a csapat, ha igazán összeáll, s hosszabb időre is állandósítani tudja kiemelkedő teljesítményét. Nagyszerű a közösség, nem értem játszanak, hanem mindenkiért, azokért is, akik most nem voltak ott a pályán, azokértis, akik a lelátókon értük szorítanak. Nagyon jó érzés tudni, hogy a közönség mögénk állt, s támogat bennünket.

A szombati meccs értékelése mellett a jövőről is beszélt Várhidi Péter.

- A minőségi válogatottak ellen más játszani, mint egy olyan együttes ellen, melynek legyőzése, úgymond, kötelező feladat a közvélemény szemében. A máltiak ellen ezt a feladatot kellett megoldanunk, s felállt védelem ellen nem egyszerű, hogy állandóan támadnunk kell, s a sok próbálkozás elakad a falban, miközben sürget bennünket a gólszerzés igénye. Örülök a győzelemnek, s még egyszer mondom, büszke vagyok a csapatra. Hogy mit várok szerdán Lengyelországban? Jó játékot. De most is ismétlem magam: nem a lengyelek ellen észülünk, hanem a 2008-as világbajnoki selejtezőkre alapozzuk, építjük a csapatot. Figyelem az utánpótlás gárdákat is, boldoggá tesz a fiatal korosztály sikere, s bármennyire is ifjú játékosokból áll a mostani válogatott, s még évekig számíthatunk rájuk, mondtam a fiúknak, hogy a mostani 19 esztendősök nemzeti együtteséből rövidesen érkezhetnek néhányan a "nagyok" közé, élesedhet a konkurenciaharc.

Forrás: www.sportforum.hu

Várhidi nem a lengyelekre, hanem a vébére gondol - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu