Sporthírek

Vélemények az MTK meccs előtt 1.

Vélemények az MTK meccs előtt 1.
Több olyan jelenlegi és egykori kiválóság is akad, akik megfordultak mind a Videotonban, mind pedig az MTK-ban. A hétvégi mérkőzésre hangolandó a héten közülük mutatunk be, illetve szólaltatunk meg néhányat.
A jelenleg is aktív labdarúgók közül Czvitkovics Péter tett meg "ellenkező" utat: ő ugyanis fehérvári neveléséként került az MTK-hoz, ahol sokáig Várszegi Gábor tulajdonos egyik legnagyobb kedvencének számított. Idővel alaposan megváltozott a helyzet, a fiatal tehetség egyre kevésbé volt a dúsgazdag üzletember „lieblingje", később vitába keveredett a vezetőkkel a szerződés hosszabbítás ügyében is. Ekkor igazolt Debrecenbe, ahol máig játszik.

Az MTK jelenlegi kapusa, Végh Zoltán 2001 és 2003 között Várhidi Péter és Bicskei Bertalan edzősége idején volt klubunk játékosa, amely időszakról és a most következő mérkőzésről így beszélt honlapunknak:

"Mindig különös érzésekkel várom a fehérvári bajnokikat, hiszen két szép évet töltöttem a klubnál, pontosabban egy sikertelen fél év is becsúszott, ám összességében kellemes emlékek kötnek a „Vidihez". Mostanában mindkét csapat jelentősen átalakult, mi a korábbinál is komolyabb fiatalításba kezdtünk, míg a fehérváriak felemás arcukat mutatják, vagy remekelnek, vagy váratlan vereséget szenvednek."

Forrás: SLM/vidi.hu