Vissza az élre!
A hajrában szerzett góllal a DVSC-TEVA csapata 1-0-ra nyert a Hidegkuti-stadionban az MTK ellen.
Legalább százötven debreceni szurkoló kísérte el a DVSC-t a 13. forduló rangadójára. Egy nagy vendéglehetőséggel kezdődött a találkozó, Rudolf ordító helyzetben lőtt kapu fölé. Biztató lett volna egy olyan kezdés, mint egy hete a Honvéd ellen, amikor a debreceni csatár már a 2. percben megszerezte a vezetést, és végül 4-1 lett a vége. Most nem úgy tűnt, hogy sima lesz. Pontatlanok voltak az indítások, ideges játék jellemezte a mérkőzést.
Sejteni lehetett, hogy lesz következménye a Dunaszerdahelyen történteknek. Mint ismert, többen megsérültek és több tucat szurkolót előállított a rendőrség szombaton, miután botránysorozat kísérte a helyi labdarúgó csapat és a végül négy góllal győző pozsonyi Slovan Bratislava mérkőzését. A Magyar Köztársaság Kormánya azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kér az illetékes szlovák hatóságoktól a rendőri fellépés jogszerűségéről, de az MTK-DVSC-TEVAbajnoki sem múlhatott el anélkül, hogy a drukkerek rigmusok formájában említést ne tegyenek az eseményekről. Ritka alkalom: a két tábor együtt skandálta szlovákellenes költeményeket.
Küzdelmes volt a találkozó, ám kevés helyzet alakult ki. A Loki rengeteg labdát elszórt, ha pedig nagy nehezen eljutottunk Végh kapuja közelébe, akkor a hazai védők mindig felszabadítottak. Ahogy telt az idő, úgy vette át egyre inkább a játék irányítását a fővárosi alakulat, de gól nem született az első félidőben.
A szünet után bátrabban támadtak a debreceniek, és ha Szakály Péteregy kicsit pontosabban céloz, akkor megszerezhettük volna a vezetést, de a középpályás a felső lécet találta el. Azért MTK előtt is adódott több veszélyes helyzet, de megúsztuk, majd a hajrában egyre inkább beszorítottuk a hazaiakat, és a próbálkozásokat siker koronázta, mert a 85. percben megszereztük a vezetést és a három pontot. Ezzel a győzelemmel ismét a tabella élére ugrott a Loki.
Soproni Liga 13. forduló
MTK Budapest - DVSC-TEVA0-1 (0-0)
Hidegkuti-stadion, 1200 néző. Vezette: Fábián (Ortó, Fehér)
MTK: Végh - Rodenbücher, Lambulics, Pintér, Melczer (Mikházi 78.) - Nagy G., Zsidai, Bajusz, Kecskés, Hrepka - Gosztonyi (Lencse 60.)
DVSC: Polekszics - Bernáth, Komlósi (Mészáros 73.), Takács, Leandro - Demjén, Varga J. (Dombi 64.), Kiss Z., Szakály - Oláh, Rudolf (Dudu 81.)
Gól: Kiss Z. (84.)
Sárga lap: Zsidai (12.), Melczer (35.), Takács (45+1.), Leandro (77.), Rodenbücher (89.)
Kiállítva: Rodenbücher (90.)
Események:
50. perc: Szakály találta el a felső kapufát, miután Leandro visszagurította neki a labdát a tizenhatos bal oldalánál.
84. perc: Bajusz térdéről a labda Kiss Zoltán elé került, aki 8 méterről átemelte a labdát Végh fölött, Rodenbücher már nem tudta kivágni a játékszert, ami végül a hálóba került, 0-1.
89. perc: Rodenbücher durva becsúszását követően begyűjti második sárgáját is, ami után piros lap a "jutalma".
sportandmedia