Sporthírek

A Dunaferr SE áll a tabella első helyén!

A Dunaferr SE áll a tabella első helyén!
A nyolcadik bajnoki mérkőzésén a Dunaferr SE hazai pályán 31-26 (16-12) arányú győzelmet aratott a 4. helyezett Mezőkövesd ellen, s ezzel a tabella első helyére állt. Köszönhetően annak is, hogy a második helyen álló Veszprém egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A találkozón a Dunaferr SE uralta a játékot, a második félidőben már 23-16-ra is vezetett. Akkor jött egy kisebb hullámvölgy, ettől a vendégek vérszemet kaptak is fel is jöttek 23-21-re. Imre Vilmos azonnal időt kért, s ezt követően helyre állt a rend a pályán. A mérkőzésen a hazaiak legtöbb gólját, hetet a fiatal Hajdu szerezte, akinek egy sérülés miatt még kétséges volt a játéka.
- Azt nem mondanám, hogy elkaptam volna a fonalat a meccsen, inkább az a jó kifejezés, hogy így jött ki a lépés, nem volt benne semmi extra. Most nekem ment jobban a góllövés, máskor viszont másik csapattársnak. Szép lassan építkezünk Imre Vilmos kezei alatt, s ezen az úton ez is csak egy állomás volt. Egyébként nem volt könnyű mérkőzés, mert a Mezőkövesd nagyon jól felkészült belőlünk, így azt kaptuk tőlük, amire eleve számítani lehetett. Nagyon szoros csata volt, de Mikler Roli és a védelmünk nagyon jó összhangban volt egymással. Nyertünk, de nem szállhatunk el magunktól, főleg úgy, hogy most az Eperjes elleni kupameccsre készülünk. Szinte a teljes szlovák válogatottal kell megküzdenünk, de meglepetésre készülünk ellenük. Tanultunk a múltkori meccsből, amikor egy góllal legyőztek minket. Hosszú menetelés előtt állunk, hiszen kőkemény meccsek állnak előttünk a következő egy hónapban. Fiatalok vagyunk még, így az önbizalom kérdése is lesz az, hogy jövünk majd ki ezekből az összecsapásokból - mondta Hajdu Gábor.


Forrás: www.sportandmedia.com