Sporthírek

A harmadik hely már biztos volt

A harmadik hely már biztos volt

A női kézilabda NB I, 20. fordulójában a Budapest Bank FTC gárdája 29-23-ra kikapott a Fehérép ALCOA otthonában, de ez tulajdonképpen nem osztott és nem szorzott, hisz az már korábban eldőlt, hogy a Fradi végzett az alapszakasz harmadik helyén. Ettől persze még Elek Gábor, a Népligetiek edzője bosszús.

- Sokkal jobban játszottak a Fehérváriak nálunk, de úgy is fogalmazhatunk, hogy mi játszottunk roppant gyengén, főleg a támadójátékunk volt nagyon lassú, ritmustalan és ütemtelen, tőlünk szokatlan módon. Mindenképpen ezen javítanunk kell, mert ebben a bajnokságban még nem fordult elő, hogy egy meccsen csak 23 gólt lőjünk - mondta Elek.

- Az már korábban eldőlt, hogy az alapszakasz harmadik helyén végzett a csapat. Nem lehet, hogy e miatt hiányzott a játékosokból a kellő motiváció? Hisz - ebből a szempontból - mindegy, hogy nyernek, vagy kikapnak.

- Ez ennél azért komplexebb. A titkos célunkat ezzel a helyezéssel elértük és ez jobb, mint amiről álmodni mertünk. Ez pedig nyilván előidézett változásokat. Egyrészt a fejekben, másrészt mi már teljes erőbedobással a rájátszásra készülünk, ennek megfelelően az elmúlt két hétben erőteljes munkát végeztünk, nem úgy, mint a bajnokság közben. Sokkal nagyobb terhelést kaptak a lányok és ennek lehet a következménye, hogy egy kicsit fásultabbak vagyunk. Tudat alatt biztos, hogy ott volt, hogy a Fehérvár ezen a meccsen az életéért küzdött, az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak, mi pedig már elértük a célunkat. Ez is benne lehetett. De ami engem ennél is jobban zavar, hogy az ominózus Győr elleni meccs óta, amikor megvertük őket február elsején, mi nem játszottunk jól. Azért dolgozunk, hogy ezen mindenképpen tudjunk változtatni, de én is érzem, hogy a fejekben is rendet kell tenni, tudatosabbá kell tenni dolgokat.

 

Forrás: sportandmedia