A kaposvári kontrák életveszélyesek
Szombaton 19 órakor a Kaposvárt fogadja hazai pályán a BFC-Siófok. Ennek apropóján kérdeztük Andruskó Attilát, a siófokiak középpályását, akinél talán senki sem ismeri jobban az ellenfelet.
- Furcsa érzéseim vannak, nem is tudom megfogalmazni, hogy mi munkál benne. Még soha nem játszottam a Kaposvár ellen és eddig úgy néz ki, hogy ez szombaton megváltozik, hiszen kezdő leszek. Bár addig akár még meg is változhat mindez.
- Ha Aczél Zoltán megkérdezne, milyen jó tanácsokkal látnád el a mestert?
- Ha így volna, azt mondanám, hogy az előreívelt labdákra kell nagyon odafigyelnünk és felszednünk, mert abból ragyogóan építkeznek, villámgyorsan átmennek támadásba. Szeretnek a játszós csapatok ellen futballozni, úgyhogy én zártabb védekezéssel kezdenék, nem esnék nekik, mert ha kinyílunk, az balul is elsülhet, hiszen remekül kontráznak.
Forrás: www.sportandmedia.com