A Magyar Kupában is győzelemre tör a Honvéd
„Szép kerek szám, remélem, győzelemmel ünnepelhetem a jubileumot, bár borzasztó nehéz lesz. Lendületet ad nekünk az, hogy végre-valahára megszereztük első tavaszi győzelmünket a bajnokságban is, Székesfehérváron. Nagyon nehéz meccs volt az is, a kiállítás alapvetően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Régóta játsszunk feszített tempóban, szinte három naponként, úgyhogy az edzések szinte kizárólag a regenerálódásról szólnak, könnyített munkát végzünk. Többször is elmondtam már: az esetleges fáradtságra semmit sem lehet fogni, a Siófok is ugyanúgy játszott szombaton, mint mi, szóval nem a kifogásokat keressük, hanem minden idegszálunkkal győzelemre törünk. A Siófok már többször bizonyította, hogy bárkire veszélyes lehet, intő példa kell, hogy legyen az, hogy kiverték a címvédő Debrecent is. Biztos, hogy vért kell izzadnunk a sikerért, remélem, hogy hátul lehozzuk kapott gól nélkül a meccset és akkor a visszavágón bármi megtörténhet. De természetesen szeretnénk már holnap eldönteni a továbbjutást, ehhez viszont nem ártana egy, de inkább két gólt rúgnunk."
Forrás: sportandmedia