Sporthírek

A mérkőzés elérte a célját

A mérkőzés elérte a célját
Az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszának az utolsó mérkőzésén a címvédő MKB Veszprém 37-27 (20-16) arányban győzött a a tabellán harmadik helyezett Dunaferr SE ellen. A vendégek időnként szép dolgokat is produkáltak.
- Amennyiben a Szeged elleni elődöntőre gondolok, akkor a veszprémi mérkőzés elérte a célját, hiszen számunkra tökéletes felkészülés volt. Azt sajnálom, hogy kikaptunk, hiszen 45-50 percig méltó ellenfeleiu voltunk a Veszprémnek. Viszont az utolsó 5-10 perc miatt csalódott vagyok, hiszen addig szépen melóztak a srácok - mondta Imre Vilmos, a Dunaferr SE vezetőedzője.
- Milyen tanulságokat szűrt le a meccsből?
- Sokat. Például egyértelműen erőszakosabban kell majd védekeznünk a továbbiakban, mert az első félidőben bekapott 20 gól túl sok, továbbá az átlövők semlegesítése sem sikerült, márpedig a Szegednek is hasonló kaliberű játékosai vannak ezen a poszton. A
másik: erőltettük a gyors játékot és a lerohanásokat, ez utóbbiból például 16 gólt lőttünk, s ez nagyon jó. Ez kell majd a Szeged ellen is. Fussunk, merjünk elindulni.
- Az összbenyomása?
- Biztató, mert folyamatosan javulunk a játékban, még a tízgólos veszprémi vereség ellenére is. Hiszen amit arra a mérkőzésre terveztünk, azt megvalósítottuk. Ráadásul van egy-két olyan fiatal
játékosunk, aki egyre jobban bekapcsolódik a csapat játékába.

Forrás: www.sportandmedia.com