A sérült kapitány győzelmet vár társaitól
Kocsárdi Gergely a tavaszi szezonban eddig nem panaszkodhatott, hiszen jó teljesítményt nyújtva nagyban hozzájárult játékával ahhoz, hogy a ZTE FC feltornázza magát a lagymatag őszi idénykezdet után a dobogóig. A Gabona-Trans Kaposvár otthonában bombagól elért hátvéd azonban az év egyik legfontosabb meccsén, a DVSC-TEVA ellen sérülése miatt nem lehet ott társaival.
- Még az MTK elleni mérkőzés előtt volt egy kisebb húzódásom, és erre sajnos rásérültem a Hungária körúti találkozón. Ez lényegben egy kisebb combizom sérülés, de jobbnak láttuk, ha kihagyom a mai meccset, nehogy még komolyabb baj legyen belőle. Sajnálom, hogy nem lehetek aktív tagja a csapatnak, mert jó időben, jó körülmények mellett minden valószínűség szerint sok néző előtt játszik a csapat. Sokat jelent majd, hogy visszatér Waltner Robi, ha betalálna nagyot, lendítene a csapat szekerén. Biztos vagyok benne, hogy nem szenvedünk vereséget, sőt véleményem szerint a tavalyi bajnokot sikerül két vállra fektetni. Kellő önbizalmat adott a csapatnak az MTK legyőzése, úgyhogy ezzel nem lesz gond, mindenképpen jó játékot, de elsősorban a három pont begyűjtését várom - tette hozzá Kocsárdi.
Forrás: sportandmedia
Forrás: sportandmedia