A Siófok simán verte a Lokit
A Magyar Kupa negyeddöntőinek első mérkőzésén a BFC-Siófok hazai pályán 2-0-ra verte a címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapatát. A különbség nagyobb is lehetett volna, ha az utolsó percben Sütő László teljesen szabályos fejesgólját megadja a játékvezető. Azért így is büszkék lehetnek és azok is Magasföldiék.
- Hát, nagyon jó a hangulat most az öltözőben, hiszen magabiztos játékkal vertük a magyar bajnokot. Azért a helyén kezeljük a dolgokat, de nagyon kellett már ez a győzelem, hogy kicsit talpra álljon a csapat - mondta örömittasan a mérkőzés után Magasföldi József, a vezető találat szerzője. (A második gólt Ivancsics Gellért szerezte)

- Nem a ti érdemeiteket akarom csorbítani, de ez nem a legjobb Debrecen volt.
- De mégiscsak a magyar bajnok nem? Most ezzel a kerettel jöttek, és ezek a srácok ennyire voltak képesek.

- A harmadik gólt miért nem adták meg?
- Állítólag lökés miatt, bár Süti közelében egy lélek sem volt, amikor öt méterről a kapuba bólintott. Pedig a három gólos siker sokkal megnyugtatóbb lenne.
- A két gólos előny is elég lehet?
- Elképzelhető.
- Lesz valami kis ünneplés?
- Nem valószínű, hiszen szombaton újabb nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Viszont holnap Zoltán napot tartunk, Aczél Zoltánt és a pályaedzőt, Hagymási Zoltánt is felköszöntjük.

Forrás: sportandmedia