Sporthírek

A türelem ma sikert teremhet

A türelem ma sikert teremhet

A téli szünetet követően folytatódnak ma a küzdelmek (ha az időjárás is úgy akarja) a labdarúgó NB I-ben. A Budapest-Honvéd csapata Angyalföldre látogat, ahol nem a legjobb a talaj minősége a havazás miatt, de a kispesti Takács Ákos szerint, ha türelmesek lesznek, akkor ponttal, pontokkal távozhatnak a Fáy utcából.

- Hogy sikerült a felkészülés?
- Úgy érzem, hogy elég jól. Természetesen vannak még hibák, amiket ki kell még javítani, de azt hiszem, jó úton járunk - mondta Ákos. - Az októberi térdműtétem miatt a műfüvön eléggé fájt a lábam, ezért ki is kellett hagynom edzéseket, főleg a felkészülés középső szakaszában. Most úgy érzem, hogy jó formában vagyok, és jó erőben várom a bajnoki rajtot.

- Az őszi - nem túl fényes - teljesítmény után mit vársz a tavaszi szezontól?
- A lehető legtöbb mérkőzést szeretnénk megnyerni, de hogy hányadik helyre érhetünk oda a bajnokság végére, azt nem tudom megmondani. Az őszi szezon elég rosszul sikerült, dacára annak, hogy az Intertoto-mérkőzéseken jól szerepeltünk. Ez a csapat meglehetősen jó játékosokból áll, a 11-ik helynél sokkal előrébb kéne állnunk a tabellán, hiszem, hogy hamarosan ez így is lesz.

- Kemény, fagyos talajra számíthattok a Fáy utcában:
- Kíváncsian várom, hogy milyen lesz a pálya, mert jelen pillanatban is esik a hó. Mi úgy készülünk, hogy lesz mérkőzés. Remélem, hogy a csapatot nem fogja megzavarni, hogy idegenben vagyunk. Bízom abban, hogy mindenki tudja hozni a jó formáját. Sajnos a magyar pályák nem alkalmasak téli mérkőzések rendezésére. A türelem nagyon fontos, mert olyan talajon fogunk játszani, ahol nem minden sikerül, amit a játékos akar, és ilyenkor az ember hajlamos a türelmetlenségre, ilyenkor pedig fokozódik a koncentrációhiány. Erre kell egy játékosnak leginkább figyelni. Emellett a testi épség megóvása is fontos.

- A felkészülés jelentős részében műfüvön gyakoroltatok, amely merőben különbözik a hagyományos fűtől. Mennyire fog ez számítani?
- Ég és föld a műfű és a rendes fű. Bőven van különbség közöttük. Máshogy pattan a labda, máshogy hat a mozgásra. A műfű sokkal jobban megfogja a mozgást. Az, hogy ki hogy menti át a formáját a műfűről fűre, főleg koncentráció kérdése.

 

Forrás: sportandmedia