A Vidi csoportelső

- Véleményem szerint egy érdekes, jó és változatos mérkőzést láthattak a nézők a csípős hidegben. Úgy gondolom, hogy a góljainkkal és a kialakított helyzeteinkkel azért jól kiszolgáltuk őket. Szép találatoknak örülhettünk, s továbbá a csoportelsőségnek, de ennek a megszerzése volt az elsődleges célunk, és ezt sikerült is megvalósítanunk - mondta a Vidi mestere.

- Alvessel remekül megértjük egymást a pályán, ennek is köszönhető, hogy kétszer is bevettem a Pápa kapuját. Úgy érzem, hogy jól ment a játék, csak azt sajnálom, hogy egy-két helyzetem azért kimaradt. A sérüléseim miatt ezen az őszön sem volt szerencsém, sokat hiányoztam a csapatból, s amikor végre felépültem, akkor meg pont befejeződött a szezon. Nagyon sajnálom, mert talán hasznára lehettem volna a csapatnak a bajnokság utolsó mérkőzésein. De így volt ez korábban is, amikor az őszi sérülés után tavasszal lendültem bele a játékba. Remélem, így lesz ez a következő évben is, bár az biztos, hogy a góllövőlistán nagyon nehéz lesz befogni Alvest és Sitkut. Egy jó alapozás után nagyon remélem, hogy tovább tart majd a Vidi jó szériája, mert mindannyian nagyon szeretnénk az első helyen végezni - mondta Goran Vujovics, a Vidi támadója.
Forrás: www.sportandmedia.com