A Zete is beindítja akadémiáját
Örömteli hírrel szolgált Nagy Mihály a ZTE FC utánpótlásának szakág vezetője. Most már hivatalosan is nyilvánossá vált, hogy szeptembertől a kék-fehér klub is akadémiai rendszerben kívánja tovább folytatni utánpótlás nevelő programját.
- Örvendetes, hogy a ZTE is a többi klubhoz hasonlóan akadémiát alapított, kérdés, nem léptek-e túlságosan későn a vetélytársakhoz képest?
- Egyértelműen úgy látom, hogy nem - mondta Nagy Mihály. - Abban van némi igazság, hogy később indulunk, mint más csapatok, de végül is ez volt az utolsó pillanat, amelyet meg kellett ragadnunk. Az kétségtelen tény, hogy az MTK-nál már nagyon régen folyik ez irányú képzés, és a többiek is legalább két évvel előttünk járnak.

- Van megfelelő tömegbázisa az akadémiának a környező településeken, vagy netán megfigyelői hálózattal oldják meg a tehetségek feltérképezését?
- Természetesen felmértük a megyét, és vannak tehetségek. Nálunk nem megfigyelői hálózat működik, hanem minden klubbal a megyében együttműködési szerződést kötöttünk. Így képben vagyunk, folyamatosan tárgyalunk a szülőkkel, és már most megvan az a húsz minőségi játékos, akit be fogunk iskolázni. A fennmaradó tíz-tizenkét helyre várunk már csak ezután jelentkezőket.
- Több, mint harminc éve alakult a pacsai kollégium, amely ontotta a tehetségeket, velük is elképzelhető hosszabb távú együttműködés?
- Jelen pillanatban is van kapcsolatunk, és megállapodásunk a pacsai kollégiummal, ám sajnos a kollégium azt a szerepét, amelyet régen betöltött nem tölti be.
- Mikorra várjak, hogy azok a srácok, akik szeptembertől beiskolázásra kerülnek, segíthetik a ZTE-t, pályára léphetnek zalaegerszegi színekben?
- A mostani beiskolázás az 1994-95-ben született gyerekeket érinti, ők lesznek az első korosztály az akadémiában. Ezek a gyerekek két-három év múlva érhetnek el oda, hogy a másodosztályú tartalék csapatunknál számításba vehetjük őket.
- Hogyan kell elképzelni az akadémiai képzést?
- A ZTE pályán, valamint a közelben, az iskola mellett van egy műfüves pálya, ahol tudnak edzeni. Egészében véve sportiskolai rendszerben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy hétfőn, kedden, szerdán napi két edzésük van délelőtt és délután. Csütörtökön és pénteken egy-egy foglalkozás lesz, ezen kívül természetesen eleget tesznek a tanórákon az iskolai kötelezettségeiknek. Ez eléggé feszített program ugyan, de nem kivitelezhetetlen. A srácok egy része számára bentlakásos az akadémia, a városban és a környéken - tíz kilométeres körzetben - élők, pedig otthonról járnak be.
Forrás: sportandmedia